Vietnám miatt ölhették meg Kennedy elnököt

A John F. Kennedy elleni merénylethez vezető folyamatok végére tett pontot az elnök azon döntése, amikor elnöki beadványban rögzítette az amerikai csapatok teljes kivonását 1965-ben. A hatalmat a kezében tartó mélyállam, a katonai-titkosszolgálati kör ezt már semmiképpen nem tűrhette, ez volt az utolsó szög az elnöki koporsóban.

A photo dated 1950's shows John F. Kennedy with his wife Jacqueline Bouvier Kennedy. (Photo by AFP / AFP) Fotó: AFP

Jó reggelt, Vietnám

Vietnámban 1963-ban mindössze 17 ezer amerikai ,,katonai tanácsadó” állomásozott, két évvel később már 170 ezer, 1968-tól már 540 ezer fő volt a tényleges harci állomány. Az ország 1963-ban rendkívül megosztott volt politikailag és vallásilag egyaránt. Ho Shi Minh a teljes függetlenséget tűzte ki célul, amihez viszont a Szovjetunió segítségét kellett kérnie. Az amerikaiak éppen azt érték el, amit állítólag el akartak kerülni, és a kérdés csak az, ez volt-e a szándékuk. 

A vietnámiak valójában hazafiak, végletekig nacionalisták voltak, de a kapott segítségért cserébe a lojalitásukat legalább külsőleg ki kellett fejezniük Moszkva felé.

John Newman amerikai veterán hírszerző tiszt 1992-ben jelentette meg könyvét JFK and Vietnam címmel. A későbbi történész professzor könyve szerint Kennedy fordulatot akart: kivonulást a dél-kelet-ázsiai országból. 1963. október 2-án JFK megkapta McNamara és Maxwell Taylor jelentését a saigoni kiküldetésükről. A jelentés fő ajánlásai a következők voltak: 1965 végéig be kell fejezni az amerikai csapatok kivonását, és a Védelmi Minisztériumnak a közeljövőben be kell jelentenie, hogy a Vietnámban állomásozó 17 ezer fős amerikai katonaállományból ezer fő kivonását az év végéig. A jelentés Kennedy elhatározását tükrözte, és erre alapozva meghozta a formális döntését, így október 11-én a Fehér Ház kiadta a 263-as Nemzetbiztonsági Akció Memorandumot (NSAM), amely kimondta: az elnök jóváhagyta a jelentésben foglalt katonai ajánlásokat.

Aztán a CIA is lépett: október 11-től a titkosszolgálat jelentései drasztikusan megváltoztak a vietnámi helyzetet illetően. A hivatalos optimizmust kutató pesszimizmus váltotta fel, ez volt a válasz az NSAM 263-ra. Alá akarták ásni a kivonulás logikáját, akadályozni a kivonulási terv végrehajtását. A hadsereg és a CIA maradni akart, hogy elmélyítsék a konfliktust. 1963. november 1-én puccs történt Saigonban, vietnámi tábornokok amerikai pénzből és a CIA segítségével meggyilkolták Diem elnököt és testvérét. A Diem-testvérek egyébként Amerika-pártiak voltak, megölésüktől a totális káoszt várták. A november 12-i sajtótájékoztatón Kennedy kijelentette Vietnám kapcsán, hogy kihozzák onnan az amerikaiakat.  

A magas rangú kabinet- és katonai tisztviselők november 20–21-én Honolulun konferenciát hívtak össze, hogy a saigoni puccsot követően felülvizsgálják a terveket. A hadsereg és a CIA a találkozót arra akarta felhasználni, hogy szétszedjék a NSAM 263-at. Kennedy ekkor már nem hitt abban, hogy Vietnámban győzhetnek, ezért az elhatározását nem változtatta meg. A kivonulást a védelmi miniszter, McNamara azért támogatta, mert nem akarta, hogy beleragadjanak ebbe a konfliktusba úgy, mint Korea esetében. De a NSAM 263 kilépési stratégiája egyébként is tökéletes egységet mutatott JFK békepártiságával. A másik fontos fejlemény, hogy itt készült el a NSAM 273 tervezete, amelyet Kennedy soha nem látott, de a dallasi merénylet után két nappal Lyndon Johnson módosított és rögtön életbe is léptetett. Innentől kezdve egyre mélyült a válság a dél-kelet-ázsiai országban, és egyenes út vezetett a Tonkin-incidenshez és magához a vietnámi háborúhoz. McNamara is hangot váltott, már a kommunista veszélyre figyelmeztetett. A következő év januárjában a vezérkari főnökök egyesített bizottsága kezdeményezte a légicsapások megindítását.

Birodalmi mentalitás

A 263-as és a 273-as memorandumot évtizedekig tudatosan elhallgatták, nem vettek róla tudomást, és ma, amikor ez már szinte lehetetlen, még mindig igyekeznek elbagatellizálni a jelentőségét. Ez a mai amerikai történelemírásban is megfigyelhető, mert Newmannel ellentétben a neves Marc Selverstone hidegháborús történész szerint ,,az ezerfős visszavonulás lényegében alig volt több, mint egy szimbolikus cselekedet, ahogy azt minden résztvevő felismerte.” Szerinte Kennedy és McNamara mindössze egy ,,kreatív könyvelést” folytatott, és a kivonulást nem gondolták komolyan. A birodalmi politikának tehát ma is erős bástyái vannak.

A vietnámi háború (1965–1973) is bizonyság arra, hogy az Egyesült Államok a II. világháborút követően ritkán háborúzott morális vagy ideológiai alapon (talán a koreai háború kivételével), inkább hátsó szándékaik voltak. A vietnámi konfliktus elsősorban óriási üzletként működött: csaknem kétszázmilliárd dollárba került (ezt ma tizenkettővel kell megszorozni), ami nagyrészt a hadiipari komplexum kasszájába vándorolt. Új fegyverek és fegyverrendszerek jöttek létre, és az amerikai hadigépezet teljesen megújult. Hogy ez 58 ezer amerikai és megközelítőleg három-négymillió vietnámi életébe került, az a legkevésbé sem érdekelte a meghatározó döntéshozókat. Ez azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok hatalmi felfogása megváltozott, elvesztette demokratikus természetét, és helyette előbújt a birodalmi mentalitás, amely annyit takar, hogy mindenáron elsők akartak lenni a világ irányításában. És ezt a fordulatot éppen az amerikai történészek, mint John Newman, és más újságírók, ügyvédek ismerték föl, részben a Kennedy-gyilkosság miatt.

Borítókép: John F. Kennedy és felesége, Jacqueline Bouvier Kennedy (Fotó: AFP)