Kiegyenesíteni az Állatfarmot

Ritkán vagy nem elég mélyen szokták vizsgálni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség milyen szoros kapcsolatot alakított ki az USA-n belül a médiával és úgy általában a szórakoztatóipar meghatározó egységével, a filmiparral. A CIA propagandája a médiájukon keresztül az amerikaiaknak, a filmiparon keresztül pedig a világnak hazudott.

LA FERME DES ANIMAUX ANIMAL FARM 1954 real Joy Batchelor et John Halas. COLLECTION CHRISTOPHEL © Halas & Batchelor (Photo by Halas & Batchelor / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP) Fotó: Collection ChristopheL via AFP

Deborah Davis írónő volt az első, aki könyvében (Katharine the Great, 1979), feltárta a Mockingbird hadművelet működését: 

Az 1950-es évek elejére Wisner a New York Times, a Newsweek, a CBS és más kommunikációs eszközök tiszteletreméltó tagjait birtokolta. Valamint a vonósokat (stringers), összesen négy-hatszázat… Függetlenül attól, hogy az újságírók az ügynökség segítőinek vagy csak hazafiaknak gondolták magukat, akik beleegyeztek abba, hogy olyan történeteket közöljenek, amelyek hazájuk javát szolgálják.

A könyvet eredetileg 1975-ben akarták megjelentetni, de különböző háttérmachinációk miatt csak négy évvel később jelent meg. Az 1970-es években ugyancsak rájárt a rúd az ügynökségre, különböző botrányok rázták meg a félelmetes hivatalt, leginkább az, hogy 1976-ban a kongresszus újranyitotta a Kennedy-merénylet aktáit, mire kitört a pánik Langley-ben, és egy sor érintett személy halt meg váratlanul. 

Jelenetkép az Állatfarm című filmből. Fotó: AFP

A Mockingbird hadművelet irányítása alatt álló egyik legfontosabb újságíró Joseph Alsop volt, akinek cikkei több mint háromszáz különböző újságban jelentek meg, de más újságírók is hajlandók voltak pénzért, egy jobb karrierért a CIA nézeteit népszerűsíteni. Ilyen módon a CIA szinte teljesen lefedte a lappiacot, a Poston kívül beépített embereik ott voltak a New York Herald Tribune-ben, a Newsweekben, a New York Timesnál, a Chicago Daily Newsnál, a Miami Newsnál és ahol csak kellett. Az itt működő újságírók néha olyan cikkeket írtak, amelyeket Frank Wisner rendelt meg, miközben a CIA minősített információkkal is segítette munkájukat.

Hollywood ostroma

A másik terület, ahová CIA ügynököket telepített, a hollywoodi álomgyár volt.

 Itt a stúdióvezetőktől elvárták, hogy a hidegháború kulturális oldaláról támogassák az ő álláspontjukat. Aki nem igazodott az irányvonalhoz, azt kiszórták, ellehetetlenítették, nem kaptak munkát, volt, akit bebörtönöztek. Bertolt Brecht is ekkoriban távozott Kelet-Németországba. Ebben a műveletben játszott fontos szerepet C. D. Jackson, aki Eisenhower elnök és a CIA közötti összekötőként szolgált, és ő koordinálta a forgatókönyvek készítését, megfelelő ötleteket adott, hogy azok a hidegháborús feszültség fenntartására irányuljanak. És ez a cenzúra a későbbi évtizedekben is így működött, működik. Gyakorlatilag ugyanolyan cenzúra és propaganda zajlott, mint a vasfüggöny keményebbik oldalán, csak kevésbé harsányan, inkább rejtetten. 

Jacksonnek később meghatározó szerepe volt abban is, hogy a Kennedy-merényletről készült perdöntő Zapruder-film hosszú évekig nem kerülhetett a nagyközönség elé. 1953 után a hálózatot Allen W. Dulles, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója felügyelte. Ekkorra a Mockingbird hadművelet jelentős hatással volt huszonöt újságra és hírügynökségre. Az OPC-t a Marshall-tervre szánt források elszívásával finanszírozták. Ennek a pénznek egy részét újságírók és kiadók megvesztegetésére használták. Frank Wisnert folyamatosan arra utasították, hogy segítsen meggyőzni a nyilvánosságot a kommunizmus veszélyeiről. 1954-ben Wisner finanszírozta az Állatfarm című animációs allegóriát, amivel az volt a gond, hogy George Orwell műve egyformán támadta a kommunizmust és a kapitalizmust. Emiatt a történetet kifejezetten Sztálin és a Szovjetunió ellenességképre igazították ki, tompítva ezzel a történet általános mondanivalóját. Hogy a CIA szerepe ne legyen egészen nyilvánvaló, a filmet Angliában készíttették el (Halász János és Joy Batchelor munkája), amelynek utolsó fejezetét – amikor a disznók azonosulnak az emberrel – átírták, mintegy kiegyenesítették, nehogy a gyanútlan mozilátogató fejében zavar keletkezzen. A könyvben arról sem volt szó, hogy a többi állat megindult volna az uraskodó disznó-emberek ellen.

Jelenetkép az Állatfarm című filmből. Fotó: AFP

Wisner arra is képes volt, hogy korlátozza az újságokat abban, hogy bizonyos eseményekről hogyan tudósítsanak. Mint a guatemalai kormány megdöntéséről vagy az iráni Mossadegh megpuccsolásáról. A guatemalai projekt keretében százezer példányban szórtak le olyan brossúrát, amiben Jacobo Arbenz kormányának kommunista voltát bizonygatták, amiből egy szó sem volt igaz. Tökéletes propagandahadjáratot folytattak, lefizettek néhány tábornokot, ledobtak néhány bombát, és elhitették, hogy egy nagyobb katonai erő indult meg a főváros ellen, ezzel megbuktatták a törvényes kormányt. Guillermo Toriello külügyminiszter az ENSZ segítségét kérte az Egyesült Államok titkos tevékenységei ellen. Toriello azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy kommunizmusnak minősíti „a nacionalizmus vagy a gazdasági függetlenség minden megnyilvánulását, a társadalmi haladás iránti vágyat, az intellektuális kíváncsiságot és a progresszív liberális reformok iránti érdeklődést”. Az amerikai válasz erre az volt, hogy Guatemalában „kommunista diktatúra” van.

Thomas Braden évekig szolgált a CIA-nál, majd a médiában helyezkedett el, később így vallott a CIA és a média kapcsolatáról: „Egyszerűen nem volt határa az elkölthető pénznek. A CIA korlátlanul vehetett fel embereket, bármilyen tevékenységről dönthettek, amely szükségesnek találtatott a háború – a titkos háború – lefolytatásához. Ez egy multinacionális vállalat volt, talán az elsők között. Az újságírók voltak az egyéni célpontok, a szakszervezetek pedig a szervezeti célpont – ez volt ugyanis az egyik olyan tevékenység, amelyre a kommunisták a legtöbb pénzt költötték.” Ma ugyanez a metódus, lefizetnek újságírókat, ellenzéki politikusokat, politikai aktivistákat vagy bárkit, aki által rombolhatják a nekik nem tetsző kormányok hitelességét. 

Wisnernek sikerült megszereznie Nyikita Hruscsov 1956 februárjában, a 20. pártkongresszuson mondott beszédét, amelyben a pártfőtitkár elítélte a sztálinizmus bűneit, és azt követően a politikai foglyokat elkezdték szabadon bocsátani. Ez a hidegháború őrületében nagy fordulatnak számított, amit az ügynökség igyekezett kihasználni. Wisner a New York Times-on keresztül szellőztetett meg részleteket a beszédből, és a nyár folyamán zavargások törtek ki Lengyelországban és Kelet-Németországban. Magyarországon is forrt a tettvágy, és csak egy kis lökés kellett, hogy októberben Budapest világtörténelmet írjon. 1956. november 4-én azonban újra bejöttek a szovjet tankok. Mint a magyar származású CIA-s Thomas Polgar fogalmazott a Szabad Európa Rádió szerepével kapcsolatban: „Persze, soha nem mondtuk, hogy kelj fel és lázadj fel, de sok propaganda volt, ami elhitette a magyarokkal, hogy segíteni fogunk”. Wisner, aki szervezte a propagandát, maga is ezt hitte, és a népfölkelés leverése után azt mondta barátainak, hogy szerinte az amerikai kormány cserbenhagyta Magyarországot. Rámutatott, hogy rengeteg pénzt költöttek a Szabad Európa Rádióra, hogy „lázadásra bírják ezeket az embereket”. Wisner személyesen is elárulva érezte magát ezzel a magatartással, és ezt a kijelentést tette Clare Boothe Luce-nak, az olaszországi amerikai nagykövetnek: 

Ezeket az embereket megölik, és mi nem csináltunk semmit.

Mindennek következtében Wisner 1956 decemberében mentálisan összeomlott, súlyos depresszióba esett, és már nem is épült föl soha, 1965-ben öngyilkos lett. Összeomlásában azt is kell gyanítanunk, hogy ő megértette, a hidegháború nem egy keresztes hadjárat, hanem egy kis hatalmi klikk játszótere. 

Nem volt valódi szándék a kommunizmus legyőzésére, és ez az 1956-os magyarországi eseményekkel teljesen világos lett.

Paradox módon a CIA legfőbb ellensége a médianyilvánosság. Azok az önhitt alakok, akik mindig is vezették az ügynökséget, szörnyen mérgesek lettek, ha a piszkos játékaikat napvilágra hozták. Márpedig a mai, digitálisan felpörgetett világban egyre nehezebb titokban tartani a titkolni szándékolt machinációkat, és ha valakiről kiderül, hogy az amerikaiak finanszírozzák a működését, akkor azzal a hitelessége a nullára csökken.

Borítókép: Jelenetkép az Állatfarm című filmből (Fotó: AFP)