Mintegy egymillió honfitársunk járta meg a szovjet hadifogoly- és kényszermunkatáborokat. Az ő sorsuknak és történetüknek helye kell hogy legyen a nemzeti emlékezetünkben, mégpedig oly módon, hogy ne csak az emlékezés tiszteletteljes tartalma kapcsolódjon hozzájuk, de az is, hogy a múltbéli traumákból és szenvedéstörténetekből tanulnunk kell. Ebből az alapállásból kiindulva végzi évtizedek óta fontos tevékenységét A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, amely immár hagyományosan a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódóan konferenciákat rendez, és ezek anyagát kötetben jelenteti meg.
Az Árvák, özvegyek, veszteségek, traumák. Családtörténetek a Gulág és a Vörös Csillag árnyékában címmel megrendezett tudományos tanácskozás anyaga az alapítvány munkatársa, Kovács Emőke történész szerkesztésében jelent meg. A kiadványban Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója köszöntői mellett tizennégy szaktanulmány kapott helyet.
A konferencia és a kiadvány a családtörténetek és a transzgenerációs traumák tematikáján keresztül pontosítja a gulággal és a vörös csillaggal szimbolizált diktatúrák világával kapcsolatos ismereteinket.
A szerzők között találjuk Horváth Attila jogtörténész professzort, az Alkotmánybíróság tagját, aki írásában a kollektív bűnösség elvét a cári Oroszország jogszolgáltatásából gyökerezteti, illetve hangsúlyozza, hogy a Lenin és Sztálin nevével fémjelzett diktatúra megbélyegzett és kriminalizált társadalmi rétegeket éppúgy, mint etnikai vagy felekezeti csoportokat. Orsolics Zoltán Zénó coach, családterapeuta dolgozatában a történelmi traumák és az alkoholizmus összefüggéseit vizsgálja. Néhány évvel ezelőtti statisztikai adat szerint a magyar lakosság közel tíz százaléka (ez nagyjából egymillió embert jelent) szenved az alkoholfüggőség valamelyik formájától. A transzgenerációs traumák az alkoholbetegek között is kimutathatók.
A holokausztot túlélők, a gulágot megjártak és a kommunizmus áldozatainak, illetve a leszármazottaik körében (akár a harmadik-negyedik nemzedék tagjainál) is gyakori volt az ivás.
Mező Gábor újságíró tanulmányában Bethlen Margit sorsát idézi föl. Bethlen István miniszterelnök felesége a két világháború közötti magyar értelmiség egyik jeles alakja volt, közismert író, akinek az államszocializmus korában egy hortobágyi internálótáborban, a „magyar gulágon” kellett hosszú időt eltöltenie. Angol nyelven írt levelet férjének 1946. december 12-én. Ebben így fogalmazott:
Majd három év telt el azóta, hogy el kellett menned, és elrejtőznöd a németektől, és szinte két éve nem hallok rólad, nem láttam egy sort sem általad leírva! Kedves nagyon szeretlek és nagyon kívánom, hogy ismét velünk légy. […] Megkapom nyugdíjad felét, azonban ezt 400 Ft-ra csökkentették, ami nem sok. Azonban ne aggódj miattam, egész jól megvagyok. És most viszontlátásra kedves, sokszor-sokszor csókolnak a fiúk és én. Mindörökre téged szerető Margit.
Levele megírásakor nem tudhatta, hogy férje – aki a nácizmust és a kommunizmust egyaránt elítélte – akkor már két hónapja halott volt, a moszkvai Butirszkaja börtön kórházában hunyt el, a hivatalos dokumentumok szerint szívbénulásban.
Huszadik századi egyéni és közösségi sorsok számos – köztük társadalomtörténeti, pszichológiai, jogtörténeti – dimenzióból olvashatóak ebben a kötetben, amely bizonyítéka annak, hogy a gulágról lehet és kell is beszélni napjainkban.
A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítványnak van tehát feladata a jövőben is bőven. Várjuk a következő konferenciákat és az újabb köteteket, mert történelmünk ártatlan áldozataira nemcsak lehetőségünk, de kötelességünk is emlékezni.
