„Vallásellenes, nacionalista, konvencionális, antikapitalista, de mivel cukorbevonatú, így elfogadott… Politikai üzenet egy kis mézzel.” John Lennon mondta ezt saját daláról, az Imagine-ről. A szerzemény – vallják rajongói – sok országban a himnusszal egyenértékű, olyan előadók, mint Madonna, Elton John, Lady Gaga is műsorra tűzték, nem beszélve arról, hogy a politikusok között is népszerű felvétel, nyomják rendesen, ha kell a szavazat, a választói szimpátia.
Hadd legyek egy pillanatra J. Edgar Hoover az FBI éléről, hogy felhívjam a világ figyelmét erre: nem minden hasznos, ami szép. És ami szép, de kártékony, annak előbb-utóbb társadalomformáló ereje lesz. Aminek pedig társadalomformáló ereje van, de szigorúan olyan indíttatásból, amelynek célja az egyenlősítés kiterjesztése a teljes világra, valamint minden létező szabály áthágása, eltiprása, kiradírozása, annak a neve: kommunizmus.
Hogy John Lennon kommunista volt, az Imagine pedig nem más, mint újrahangolt Internacionálé, felesleges bizonygatni. Aki nem hiszi, szíveskedjen elolvasni a dal szövegét eredetiben vagy fordításban.
Véleményem szerint a Kommunista kiáltvány óta nem járt körbe baloldali szellemi berkekben olyan hatásos forradalmi röpirat, mint az Imagine. Mindössze azonban pusztán arra reagál, amennyi vágyakozás és illúzió kiszakad minden emberből. A Bécsi munkásinduló vagy a Chattanooga Choo Choo látszólag remek dolgokról szó, de ne legyünk már gyerekek, hogy beszopjunk minden ideologizáló dalszöveget vagy show-műsort. Hiszen ez csak játszadozás, színlelés, kábítás – vörös zászlós felvonuláson vagy éppen stúdióban, teljesen mindegy. Felfoghatatlan, hogyan hiheti bárki, hogy egyszer majd kitör a végső béke, hogy eltűnnek az egyházak és az országok, s hogy mindenki egyforma marékkal túr bele a közös kosárba. Merthogy – tisztázzuk újfent – Lennon erről írt dalt, nem pedig arról, hogyan kellene jobb emberré válnunk.
Az Imagine szerelmesei kizárólag két körülményt szoktak felhozni, miért illene szeretnünk a vörös indulót: egyrészt, mert a művészi szabadságba belefér, másrészt mert Lennon nagy művész, géniusz, és ez a dala is parádés zenei teljesítmény. Egyik állítással sem vitatkozunk. Csakhogy manapság – sőt, már az Imagine megírásakor – nemhogy művészi szabadság tombol, de szó szerint minden megengedett. Másrészt a tehetség nem feltétlenül vezet a sötétségből a világosság felé. Lucifer például roppant vonzó megjelenésű, jól beszél, kitűnően érvel, számtalan remek megoldást kínál – amint azt például Madách Imre is pontosan jelezte. És mégsem Lucifert választjuk a történet végén, hanem az Úr hangján kapunk sorsfordító iránymutatást. Hogy miért? Mert így működik a teremtés rendszere. Annyi tetszetős portéka után a végén megértjük, mi az érték, annyi csalóka visszhang helyett végigsöpör bennünk a katarzis.
Egyébként az Imagine tényleg ügyes kis desszert. Szeretjük a cukormázat. De azt már a nagyanyám is megmondta, hogy ha teleesszük magunkat édességgel, elmarad a vacsora. Erről van itt szó, emberek.
