– Amikor vegánok jönnek vendégségbe, le kell szállni a poklok fenekére… – morfondírozott Rezeda Kázmér, és annyira komolyan gondolta ezt, hogy azután hangosan is megismételte gyönyörűséges asszonyának, aki értette is meg nem is; értette, mert messze ő volt a legokosabb az egész családban, s nem értette, mert soha nem főzött, és messzire kerülte a konyhát, kivéve, amikor „racionalizált”, és mindent átszervezett, elpakolt, átpakolt, és Rezeda Kázmér meg volt róla győződve, hogy így akarja őt bejuttatni drága neje az idegelmére.
– Mert képzeljék el például azt a pillanatot, amikor nyúlsz az olajért, s nincs ott, ahol lenni szokott. Aztán húszpercnyi kutakodás után rálelsz a konyhaszekrény legmagasabban lévő fakkocskájában, ahová csak székre állva lehet benyúlni. Vagy amikor fél órája keresed a vágódeszkáidat, már őrjöngtél, azután csendes apátiába estél, s éppen rád köszönt az öngyilkosság gondolata, hogy aszongya’ „szép délutánt kívánok, nem lenne egyszerűbb feladni és átsétálni az örökkévalóságba?”, és akkor rád nyit a takarító néni és ártatlanul érdeklődik, hogy mi a baj, miért vagy halottfehér és miért remeg a szád széle? És akkor te mondod, hogy a vágódeszkákat keresed, és akkor mondja a Gyöngyike, hogy „jaj, hát láttam, amikor Andika kivitte minden a teraszra”… A teraszra, érted, ember, a teraszra…
S végül is, örvendjünk, hogy nem a pincébe, vagy nem ásta el…
De térjünk vissza a vegánokhoz…
A népi bölcsesség szerint „pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni”, és nincsen semmi okunk kételkedni ebben, még akkor sem, ha soha életünkben nem akartunk dudások lenni, így nem tudunk mit kezdeni azzal a kitétellel sem, miszerint „ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni”, s még akkor is így van ez, ha őfelsége a nép talán nem éppen és szó szerint a dudásra, mint zenészre gondol itten; arról nem is beszélve, hogy Rezeda Kázmér a Várszínházban hallotta ezt a bölcsességet először, valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, erre már nem emlékezett pontosan, de az biztos, hogy a legendás Csíksomlyói passió előadáson, melyet Kerényi Imre rendezett, Jézust Ivánka Csaba, a főördögöt Ferenczi Csongor játszta, az alsóbb beosztású ördögök között pedig ott volt még Funtek Frigyes is, s ezek az alacsonyabb beosztású ördögök mondókája volt ez, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni”, s aztán még azt is hozzátették, miszerint „megy az ördög pokol felé, leng a töke ezer felé, bíró pandúr, lakatos, tiéd lesz a láda fos!”, s ezt is megjegyezte egy életre Rezeda Kázmér, miképpen Csíksomlyó nevét is, s akkor már Erdélyt is, s még ezt a népdalt hozzá: