Felmorzsolva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fiatal családapa, akit a keleti hadszíntérre vezényelnek. Néhány megsárgult levél, a kézírása és a megszépült emlékek. Mindössze ennyi maradt utána. Évtizedeken keresztül semmit sem tudtak arról, hogy mi történt vele. Fehér István egyike azoknak a honvédeknek, akik sohasem térhettek haza a Don-kanyarból.

Ujvári László
2020. 01. 14. 12:09
Fehér István László őrvezető az utóvédharcok során tűnt el Jugyino községnél
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kedves testvérem! Bízom Istenben, hogy még decemberben személyesen fogunk találkozni. Ti is bízzatok és kérjétek a Jó Istent. Remélem, hogy otthon már én fogom levágni a hízót […] Maradok testvéri szeretettel: István”

A német és magyar felderítők már december utolsó napjaiban egyre fokozódó szovjet mozgolódásról számoltak be. Köztudott volt, hogy a Don bal partjára visszahúzódó szovjetek ellentámadásra készülnek. A védelem technikai és létszámkorlátai azonban nem tették lehetővé az érdemi erősítést. A problémát fokozta, hogy a nyári és őszi hídfőcsaták során elcsigázott katonák hiába várták az utánpótlást, a megígért váltást.

A szovjet támadás napokon belül áttörte, majd felmorzsolta a lehetőségeihez mérten kitartó magyar ellenállást. Hiányos felszereléssel, éhesen, csontig hatoló hidegben kellett helytállniuk a néhol nyolc-tízszeres túlerővel szemben. A VII. Miskolci Hadtest a kétszáz kilométeres magyar arcvonal déli részének védelmét látta el. Fehér István ekkoriban már a hadtest-közvetlen gépkocsizó tüzérosztály híradós szakaszának őrvezetője. A scsucsjei hídfőből kiinduló szovjet támadáshullám január 14-én kezdődött meg. Az itt kibontakozó harcok során fokozatosan délnyugati irányba szorult vissza a Fehér őrvezetőt is soraiban tudó tüzérség.

Vitéz Gáll Sándor alezredes harctudósításából kiderül, hogy az orosz támadás során visszaszorított csapatok egy részét Jugyino községnél vonták össze. Január 17-én, délelőtt tizenegy órakor a falu északi részén erős ellenséges támadás bontakozott ki. Tizennégy szovjet harckocsi rohanta meg a községet. A páncélelhárító fegyverek nélküli magyar csapatokat, könnyű tüzérséget szétszórták, megsemmisítették. A Jugyinónál harcban álló legénység és tüzérség hetvenöt százaléka elveszett vagy fogságba került. A tüzérség éppen a visszavonuló hadtestrészeket, hadosztályokat fedezte. Áldozatuknak köszönhetően sok ezer honfitársuk kapott lehetőséget a hazatérésre.

A Tiszafüredi Járásbíróság 1943. február 15-én Fehér Istvánt halottá nyilvánította. Családja úgy tudta, hogy állásukat találat érte a Jugyino északi részén kibontakozó harcok során. Ebben a tudatban éltek hetvenhat éven keresztül. A nemrég elérhetővé vált hadifogoly-adatbázisok azonban új távlatokat nyitottak a keleti hadszíntér kutatásában. Mint kiderült, a Jugyino környékén zajló harcok után Fehér István szovjet hadifogságba került, adatait január 18-án rögzítették.

Az Orosz Hadügyminisztérium illetékesein keresztül pedig sikerült hozzájutni egy mindeddig ismeretlen dokumentumhoz. Az adat- és állapotrögzítő karton a Frolovo térségében működő hadifogolykórházban kelt, egy helyen (július 5-én) saját kézjegyével is ellátta a tiszafüredi honvéd. A feljegyzett információk szerint 1943. május 18-án került a hadifogolykórházba. Súlyos sérülésről nem esik szó, teherbíró, munkára fogható állapotban volt. 1943. augusztus 11-én azonban mégis elhunyt, rosszindulatú, szövődményes tüdőbetegség, vélhetően tuberkulózis okozta halálát.

A hadifogolykórház temetőjében nyugvó áldozatok földi maradványait az 1990-es években exhumálták. Valamennyiüket a volgográdi Rosszoska településén található német gyűjtőtemetőben helyezték végső nyugalomra. Itt nyugszik Fehér István is, kétezer kilométerre szülőföldjétől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.