Legyőzött Halálcsillag – szarvasi tradíció

A világhírnévre szert tevő kotyogó ma is fontos kelléke a magyar háztartásoknak, noha a szarvasi fémipari ­vállalat, amely éveken át előállította, csődbe ment. A sokakat kellemetlenül érintő gyárbezárás után a békési­ város gyorsan magára talált, fejleszteni kezdte az élelmiszer-ágazatot és a vízi turizmust. Egy fiatal mérnök ­pedig fantáziát látott a lámpagyártásban.

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

A távolsági busz, amely három óra alatt viszi el utasát Budapestről Szarvasra, a településközpontban, a valamikori lámpagyártól néhány száz méterre áll meg.

A szarvasiak felmenői a terület egykori ­birtokosának hívó szavára 1722-ben, a törökvész utáni időkben találták meg itt számításaikat. Felélesztették az elpusztult falut, amely rohamos fejlődésnek indult. A Körösök szabályozása után a település legnagyobb értéke a Holt-Körös lett, amely egyszerre szolgálja a gazda­ságot, a sportot és a turizmust, mindemellett ­esztétikai élményt is nyújt a természetkedvelőknek.

A történelmi Magyarország földrajzi közepének tartott város főterén 2001 óta áll annak a Ceres-kútnak a rekonstrukciója – talapzatán a földművelés római istennőjének szobrával –, amelynek eredetije az ezerkilencszázas évek végén Potsdamból érkezett Szarvasra, a hazai mezőgazdasági képzés egyik fellegvárába. Ezen a történelmi helyszínen kell találkoznom lapunk fotósával. Jobbomon a szlovák iskola modern tömbje, hátam mögött a Főtéri Általános Iskola impozáns épülete, amely külalakjával igencsak megtréfálhatja az idegent, hiszen azt a látszatot kelti, mintha városháza lenne. Ha előre nézek, az ország egyetlen olyan római katolikus templomát látom, amely Szent Klára nevét viseli. Plébánosa, Kiss Imre, a szegedi Gál Ferenc Egyetem hittudományi karának oktatója, híres ember. Mielőtt eljött volna szolgálni a zömében evangélikusok lakta Szarvasra, a toszkánai Loppianóban lelkiségi központot vezetett. Többször is találkozott II. János Pál pápával, misézett is vele a katolikus egyházfő magánkápolnájában. Ezt egy idősebb férfitól hallom, aki barátjával úgy döntött, kipiheni a nap izgalmait egy főtéri padon. Nemrég kapták meg a második védőoltást, ezért úgy gondolták, jár már nekik egy kis napfény és friss levegő.

– Simán ment. Nem volt sorban állás, nem volt tömeg, mindenki tudta, hányra menjen.

A doktornő külön is megkért mindenkit, ne menjünk oda fél órával korábban, hogy ne legyen tumultus – tájékoztat, miközben napellenzőt formál egyik kezével. Nem tűnik szűkszavúnak. Miután megtudja, hogy nem vagyok szarvasi, és hogy a lámpagyár miatt jöttem ide, elárulja, hogy maga is dolgozott a vasipari társaságnál. Annak idején, a múlt század hetvenes éveiben, aki nem tanult tovább, annak el kellett mennie a gyárba dolgozni.

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az ekkor létrehozott vállalatok nagy része persze nem bírta a versenyt. A baromfifeldolgozó a legújabb és az egyetlen, amelynek sikerült bekerülnie az országos élbolyba. A szarvasi férfinak erről jut eszébe, hogy amikor behozták az első indiai vendégmunkásokat pulykát kopasztani, mindenki azon viccelődött, hogy ezentúl turbánban kell majd biciklizniük a városlakóknak. Nem így lett. A külföldiek közül sokan le­morzsolódtak, akik maradtak – tucatnyinál biztosan nem többen –, azok állítólag jól dolgoznak.

A vasipari társaság felszámolása okozta sebekre azonban ez a hír sem gyógyír. Az 1970-es években 1700-an dolgoztak a gyárban, a bravúrt azóta sem tudták megismételni. A sorozatban gyártott kotyogók és asztali lámpák mellett egyedi tervezésű csillárokat is készítettek, többek között kastélyok részére. A szóbeszéd szerint az Országház óriás csillárjai is innen kerültek ki. A sors iróniája, hogy a vállalatot a legnagyobbnak ígért beruházás tette tönkre, amit máig űrprojektnek csúfolnak. Hiszen az a lámpa, amelynek gyártását a lakkozási technika hiányosságai miatt állították le, s ezzel megtorpedózták a cég jövőjét, a Star Wars-filmekből ismert Halálcsillagot mintázta.

– Próbálkoztak még ilyen-olyan fejlesztésekkel, de nem jártak eredménnyel. Belföldi lámpát mutatóba készítettek, hogy legyen valami a mintaboltokban. Ilyenből négy volt az országban, ezek közül csak a fővárosi és a szarvasi jövedelmezett. Valószínűleg az lehetett, hogy a kávéfőzők után nagyobb jutalékot kapott a cégvezetés, ezért a többi termék sorsával nem foglalkozott – teszi hozzá a férfi. Mire elmagyarázza, merre induljak, fotós kollégám is megérkezik a Ceres-kúthoz.

A Dr. Melich utcában egy szürkésfehér Trabantot keresünk. Ahol a gépkocsi áll, ott lakik Tyerjánszki Tamás. A fiatalember budapesti gépészmérnöki munkatapasztalattal és egy motorkerékpár-restaurátori oklevéllel a zsebében költözött vissza Szarvasra, ahol gyermekkori kívánságának megfelelően a Vas-Fémipari Zrt.-nél, vagyis – amiként a helyiek nevezik – a „Vasipariban” helyezkedett el. Amikor 2018 nyarának vége felé a cég vezetősége közölte az alkalmazottakkal, hogy felhagy a lámpagyártással, és megválik néhány dolgozótól, megkereste a tulajdonosokat, és megvette tőlük a géplámpagyártáshoz szükséges szerszámokat. Mivel főállásban ma már egy szentesi vállalatnál dolgozik, lámpákat csak szabadidejében, kedvtelésből készít. Mint mondja, van rá kereslet, az emberek megbíznak a helyben készült darabokban. Tervei is vannak arra nézve, hogy függesztékekkel, háztartásokban használt asztali világítótestekkel bővítse kínálatát. Van egy százötven négyzetméteres asztalosműhelye, ez mindenképp a segítségére lesz ebben. Idővel szinte minden szükséges alkatrészt maga szeretne előállítani.

Műhelyében, ahol a géplámpák készülnek, veterán motorbiciklik, a csehszlovák járműipar egykori gyöngyszemei várnak arra, hogy Tamás megfiatalítsa a szerkezetüket. A gyűjtést tizenöt éve kezdte egy kisebb Jawával, azóta több típusú járművet is beszerzett, többek között egy háromkerekű kisautót, ami Velorexként futott valaha.

– Amikor elkezdtem motorfelújítással foglalkozni, nem igazán lehetett alkatrészeket kapni, a Jawa Mustanghoz például semmit. Néhány éve viszont kitört a retróőrület, így a Simsonokért ma olyan árakat kérnek, hogy az már arcpirító. Nem baj, mert legalább jobban vigyáznak rájuk a gazdáik – részletezi Tamás, és bevezet a melléképületbe, ahová XX. század eleji szerszámgép-különlegességeket menekített be, köztük egy hatalmas Vulkán esztergapadot.

A falakon legalább félszáz éves cég- és útirányjelző táblák, alattuk polcok, a polcokon rengeteg olyan apróság, amit az átlagpolgár lomnak néz, és kihajít a szemétre. Miután sínre kerül a vállalkozása, gépipari múzeumot, bemutatócsarnokot szeretne itt berendezni.

Szarvast nem hagyhatom el anélkül, hogy ne vessek legalább egy pillantást a település éltető erejére, a nevezetes holtágra. Megkerülöm a felújítás alatt álló Vízi Színházat, hogy kijussak a partra, ahol férfiak és nők rendezett alakzatban, katonásan lesik a víztükröt a kora délutáni napsütésben. Tőlük tudom meg, hogy népszerű helyszínen járok, hiszen messze vidékekről is jönnek ide horgászni. A szarvasiak ennek kimondottan örülnek, ezért a legválságosabb időkben is gondoskodnak arról, hogy legyen hal a vízben.

– Jöhet gazdasági válság, lehet aszály, pusztíthat földindulás, aki folyó mellett lakik, sosem fog éhen halni – hangsúlyozza egyikük, és mint akinek nincs több sürgős teendője aznap, visszadobja a horgot a vízbe.

Vasaló és húsdaráló

A Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezetet 1952-ben alakította néhány helyi mesterember. Kezdetben fémipari javítási szolgáltatásokkal foglalkoztak, háztartási gépeket a hatvanas években kezdtek gyártani. A hőskorszak híres terméke az öntvényből készült húsdaráló és a kotyogós kávéfőző volt, utóbbira Európa-szerte megnőtt a kereslet. Első elektromos háztartási gépüket 1965-re fejlesztették ki: ez volt a vasaló, amely a cég kenyérpirítóihoz, rezsóihoz, lámpáihoz hasonlóan évtizedekig szerepelt az eladási listák élén. A vállalat 2015-ben uniós pénzből kísérleti kávéfőző-fejlesztésbe fogott. Úgy gondolták, a termék tizenöt évre meghatározza majd a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. üzleti eredményét, jövőjét. Jól jött az IKEA újabb megrendelése is. Nekik már 1996 óta termeltek, és mivel a Halálcsillag-lámpa keresetté vált, a szarvasi társaság kétmilliárd forintot fordított fejlesztésre. Az elvárásoknak azonban nem tudtak megfelelni. Bár a „Vasipari” megszűnt, egy újabb magyar cég köteléké­ben ma is gyártanak kávéfőzőket Szarvason.