A politikai korrektség mára őrületté dagadó mozgalma abból a felfogásból indul ki, hogy ha az emberek fejében a fogalmakat megváltoztatjuk, a gondolkodásuk is megváltozik. Ez igaz. Az emberek fejében rezeg egy nagy szóháló, amely minden pillanatban a világra vetül. Ez a háló fogja össze mindazt, ami odabent a kintiből megképződik. Ez ad formát neki. Értelmet. Jelentést a világ jelenségeinek. Minél primitívebb az ember, annál kevesebb szóból szőtt a háló. És minél kevesebb benne a szó-csomópont, annál nagyobb a háló lyukmérete. Nagy lyukú hálóval nem lehet kifinomult jelentéseket fogni. Ez az oka annak, hogy aki eleve bunkó, az is marad.
Persze minden mozgalom úgy indul, hogy elfogadtatja magát alapanyagával, a még régi fogalmakban gondolkodó tömeggel. Szépnek és jónak állítja be törekvését, bármit is jelentsenek a ’szép’, illetve ’jó’ szavak. A PC mozgalma (amelyre inkább a ’hadjárat’ kifejezést alkalmaznám) ennek érdekében a kezdetektől igyekezett elhitetni magáról, hogy fogalmi csereügyleteinek célja a helyesen gondolkodó, comme il faut polgárok társadalmának megalkotása. „Csúnya felnőttek, beszéljetek szépen, és akkor egy jobb, igazságosabb társadalom születik” – tanácsolja a PC hadvezetése. (Aztán – kezdetben csak csöndben – hozzáteszi: „És akkor nem lesztek kirekesztve a mi politikailag korrekt társadalmunkból”.)
Csakhogy maga a termék mindig rondább, mint a reklámja. A PC valódi célja egészen más: a tradicionális értékek lefokozása, a társadalom destabilizálása. A hagyományos polgári értékrendben nevelkedett európai ember mindaddig nem irányítható tökéletesen, amíg a fejében rend van. Ha odabent sikerül káoszt okozni, akkor a magukat liberálisnak nevező, de valójában neobolsevik elmeirányítóknak nyert ügyük van. Övék a hatalom és a dicsőség. Meg a lóvé. Ha az aberráció lesz a normalitás, akkor az országokat majd olyan embertakony tölti ki, amelyet arra löttyintenek az urak, amerre nekik jó.
A régi bolsevik uraknak könnyű volt a dolguk, mert kéznél voltak azok az osztályok, amelyeket könnyedén felizgathattak: a munkások, a parasztok. A maiaknak nehezebb a helyzetük, mert ezek az osztályok eltűntek. Kreálni kellett újabb, könnyen izgalomba hozható identitásokat, amelyek képviselői – hálából,
hogy kiragadtattak a nemlétből – biztos neobolsevik-szavazók lesznek éveken át. Ilyen a migráns, a földrajzi proletár, valamint az aberrált, a szexuális zsellér. A rezidensek és a családban élők pedig – a nagy szómágiának köszönhetően – előbb-utóbb majd ugyanoda húzzák a keresztet a szavazófülkében, ahová ezek.
A szemantikai manipuláció módszerei sokrétűek. Például a szívüknek kedves csúnya dolgoknak szép nevet adnak. Így lesz a ratyiból meleg, az agresszív határostromlóból menekült, a transzvesztitából szivárvány-aktivista, az eszmelágerből Európai Unió. És megfordítva: aki a homoszexualitást nem kedveli, azt homofóbnak nevezik. Homofób, ez a szóösszetétel annyit tesz: embergyűlölő. Tehát aki nem szereti a homokosokat, az embert magát gyűlőli. Hiszen az ember homoszexuális. Ezt mondja a neobolsevik nyelvi logika.
Szokásos nyelvi módszer a hiperszenzitivitás. Akinek például egy mexikói turistával találkozván eszébe jut, hogy akkor ő biztosan szereti a tacót, az már rasszista. Aki kirándul, az is. Aki sakkozik, az is. A jámbor átlagembernek, ha őszintén magába néz, egyre gyakrabban kell megállapítania, hogy velejéig romlott rasszista állat.
Hová vezet mindez? Én csak azt tudom, hogy rossz vége lesz. Lötykölődik a takony egy ideig, de egyszer majd eljön az a pillanat, amikor a nagy, zöld tengerből itt is, ott is emberalakok emelkednek ki. Összenéznek, bólintanak, kibiztosítják a szó-kézigránátokat, és elindulnak.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
