A fény ténye

Körülmények nem léteznek, csak lélek van, amely lehet erős vagy gyenge.

Végh Attila
2022. 12. 23. 7:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékszünk Senecára? Non scholae sed vitae discimus. A latin schola a görög szkholéból jön. Utóbbi szótári megfelelői: szabadidő, kényelem, nyugalom, tétlenség, henyélés, lustaság, időtöltés, szórakozás, tudományos előadás vagy vita, iskola. De mi köze a tanulásnak, a művelődésnek a henyéléshez?

Akinek van ráérő ideje, az valaminek szentelheti. 

Aki a létfenntartás harcából ki tudja vonni magát, és henyélni képes, az ráér, hogy tanulmányozza az őt körülvevő világot. Mert ehhez távolság kell. Minden szellemi tevékenység alapfeltétele, hogy erőnket ne kösse le a hétköznapi tevés-vevés. A zajló világtól hátrébb húzódót – ha amúgy van rá tehetsége – elönti a szellem csöndje. Ami az így megnyugodott lélekben kimondódik, az gyaníthatóan érvényesebb, mint amit az agorán ágáló kofák kiabálnak.

Amikor életformámról mesélek ennek-annak, gyakran ezt a választ hallom: „Istenem, de jó volna ilyen szabadon élni! Végre volna időm arra, amivel foglalkozni szeretnék.” Értem én, hogy a hétköznapok világa nagyon erős kényszer, de efféle sóhajok hallatán mégis mindig átmegyek bölcsbe, és prédikálni kezdek arról, hogy amire az ember akarja, arra van ideje, meg hogy én sosem hittem a körülményekben. 

Körülmények nem léteznek, csak lélek van, amely lehet erős vagy gyenge.

Egy folyosón megyünk előre. Ahhoz, hogy a szellem kinyissa előttünk az ajtót, a másikat magunk mögött be kell csukni, hogy ne legyen huzat. Be kell zárnunk a világba-veszettség, a taraxisz, azaz a zűrzavar, vagy ha úgy tetszik, az empirikus határozmányok termének ajtaját, ha éteri levegőt szeretnénk szívni. Szegény Schopenhauer még abban reménykedett, hogy ha az empririkus világ el lesz intézve (vagyis ha olyan fejlett lesz már tudományos-technikai tudásunk, civilizációnk, hogy mindannyian a jótékony henyélés birodalmába értünk), ha tehát minden létfenntartási problémát már megoldottunk, akkor megtisztultan az egész emberiség kézen fogva beléphet a szellem patyolatbirodalmába, hogy rendkívül magasrendű gondolatokkal hólabdázva ünnepelje örök időkig önfelszabadítása karácsonyát.

Nem kell nagyon körülnéznünk, hogy lássuk: nem ez történt. 

Sőt, mintha a schopenhaueri fehéren izzó vágyképtől iszonyú iramban távolodnánk. Csúszunk vissza a folyosón, és egy sátáni intésre már nyílik is a hátunk mögött az ajtó, amit egyszer már becsuktunk, hogy végképp elnyeljen bennünket a zajló világ, az anyagi élethalálharc, egyszóval a takony.

Az efféle kultúrpesszimista szövegeimet (elég sok van belőlük) általában úgy szoktam lezárni, hogy kijelentem: van egy rossz és egy jó hírem. A rossz: csak egyéni utak vannak a megszabadulásra. A jó: azok mindig is megmaradnak, bárhogy áradjon is a világtakony. Mindig is sokan lesznek, akik sosem emelik ki fejüket a világból, de mindig marad néhány, aki fölnéz, kiszimatol, végigmegy azon a rohadt folyosón, bevágja maga mögött a világajtót, és bátran belenéz a megnyíló fénybe.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.