időjárás 3°C Mária 2022. december 8.
logo

Léttanfolyam halandóknak

Végh Attila
2022.11.18. 07:30 2022.11.18. 07:44
Léttanfolyam halandóknak

Az emberi létezés világos pillanatai sötétek. Egyetlen rövid, gondterhelt életünk van, ám ezt a bizonyosságot valahogy túl kell élnünk. Túlélni pedig úgy lehet, hogy magunkhoz vesszük a felejtés gyógyfüveit. Az ókori görögök (akik pedig folyton emlékezésre gyúrtak) tudták ezt. Igaz, hogy a bort csak higítva itták, de Dionüszosz megóvta őket attól, hogy elveszítsék a kapcsolatot a jótékony mámorral. Platón pedig, aki úgy tudta, hogy a megismerés valójában visszaemlékezés, és akinek anamnészisz-tana az ideák, azaz a transzcendencia lehetőségén áll vagy bukik, megírja a Lakomát, amelynek tudós társaságát az ideák felé vezető gondolkodói úton a mámor szelleme, a bor földi istene, Dionüszosz kíséri.

Platón, miközben filozófiájában ontológiai, ismeretelméleti és etikai mérföldkőhöz: az ideák színe elé juttatja el az eidósz phószt, a tudó férfit, öntudatosan elhatárolódik a mítoszoktól, mondván, hogy ezekből semmit nem tud tanulni, így inkább jobb híján elfogadja őket, hiszen túl sokat nem érdemes rajtuk gondolkodni.

Platón az ideatant, ha igaz, mesterétől, Szókratésztől vette át. A mítoszoktól elszakadó, a filozófiát az emberek közé leszállító mestert végül halálra ítélték. A társadalom még másfajta mítoszokban hitt, és úgy érezte, Szókratész megölése gyógyszer: elfeledteti a polisszal ezt a nyugtalanító pojácát, aki nagy hevületében mindent agyonreflektál. És most ott látom az ideák igézetében élő Platónnal szemben a siralomházban üldögélő Szókratészt. Ül a sötétben, és már nem akar semmit. Tanítványai próbálják visszahívni az életbe, megszervezik a szökését, de ő már odaát van. A legenda szerint utolsó művét itt, a halálra várva írta: egy Apollón-himnuszt. Apollón pusztító isten. Az optimizmusból kigyógyult bölcs őhozzá imádkozik.

A transzcendencia hite a remény kultúráját teremti meg. E remény azt súgja, hogy van értelme az életnek, és hogy életünk időbe-vetettsége ehhez az értelemhez képest elhanyagolható, mert véges létezésünk minden mozzanata a rajta túl ragyogó értelmet szolgálja, annak távoli fényében fürdik, mozgása rendjét tőle kölcsönzi. A remény felkentjei arra a hitre kondicionálnak bennünket, hogy remény nélkül nincs élet. A hívők a legelvakultabb reménykedők, ők állnak legtávolabb az igazságtól, ám tanításuk népszerűsége töretlen, mert az emberi elme ab ovo a végtelen felé tör, a lét oszlopait piszkálja. Halandóságunkba és jelentéktelenségünkbe képtelenek vagyunk beletörődni. E határátlépés hübrisze küldi szét a világtörténelembe követeit, hogy megmérgezzenek minden igazságot, amely ellentmond a remény mítoszainak. És Szókratész – belátva, hogy az idegenné vált világból jobb távozni – kiissza a bürökpoharat.

Mi tehát a teendő? Zengjük folyamatosan a középkori memento morit, hogy ne tudjunk örülni semminek, hogy minden csodát a nemlét árnya feketítsen be, vagy feledkezzünk meg a halálról, különböző mámorhozó tevékenységek és szerek segítségével?

Lelki alkat kérdése, hogy ki mit választ. Jómagam a harmadik utat javaslom. Ne feledkezzünk meg arról, hogy hová tartunk (ti. a semmibe), de éljük át örömeinket gyermekien, tisztán. Hiszen ennyink van. És a Valami csodái éppen azért olyan értékesek, mert végül a Semmi vár.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

 

Merítő

Dühbe guru tanításai II.

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.