A szétszaggatott Dionüszosz. Ez már az álom. A nüszai isten belebámul a fekete vértükörbe. Pessoa arcának darabjai összeállnak. A keletről jött isten, aki végül emberszíveken keresztül mégiscsak megmászta az Olümposzt. A tükörarc fölfénylik, Dionüszosz bólint. Tudja, hogy egyetlen költő nem elég ahhoz, hogy a szellem tükrében ez az arc mindörökre összeálljon. Sokan kellenek még: Zarathustra, Nietzsche, Ady, Heidegger, Cseh Tamás és a többiek. Sokan lesznek még bakkhánsok, narthéx-hordozók, mainászok. Ők azok, akik megélik, igenlik, elfogadják és hirdetik az élet teljességét, minden helyett érezve, ezerszer meghalva, túl minden morálon, amelyet újabb istenek kényszerítenek rá híveikre. Ők azok, akik végtelenül szabadok, ezért eksztázisuk nem önelvesztés, mint a hatalom, a birtoklás vagy a drogok rabszolgái esetében, mert magukból kilépve nem a mámor egyéni magánytereibe jutnak, hanem az orgia tisztására: egymásra találnak. Dionüszosz ünnepi tere ez: itt mindenki minden helyett érez. Ha láng az élet, hát lobbanjon nagyot. A művészetről beszélek.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!