időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

A szabadság hallgatása

VÉGH ATTILA
2022.11.25. 07:30
A szabadság hallgatása

Nemrég részt vettem egy filozófia vitakör beszélgetésén. Az est végén valaki azt javasolta: mindenki nézzen magába, jobb ember lett-e ettől a beszélgetéstől. Megdöbbentem. Belegondoltam ugyanis, hogy jelent-e valamit számomra a jobb emberré válás imperatívusza. És azonnal éreztem, hogy semmit.

El is mondtam társaimnak, hogy én nem emlékszem olyan esetre, amikor úgy éreztem volna: na, most jobb emberré váltam. Én soha nem akartam jobb emberré lenni. Nem is értem ezt az igényt. Túl laposnak tűnik. Túl felszíninek ahhoz képest, amit én elvárok magamtól, ahogy átélem világomat, és ahogy visszatekintek arra, ami velem történt.

Jó-rossz: mit jelent ez? Átél az ember libabőrösen egy hajnalt a Görgényi-havasokban, elsírja magát Gluck Orpheusz-operáját hallgatva, borzongva ül nagyanyja halálos ágyának szélén, révülten nézi végig háromszor egymás után otthon, egyedül a Sátántangót, és amikor számot kellene adnia arról, hogyan zúgott át lelkén a világmindenség, beleszorítja az érzést egy ilyen olcsó morális kényszerzubbonyba?

Azon az estén úgy tűnt, hogy senki nem érti, miről beszélek. Többen is emlékeztek olyan esetre, amikor önreflexiójuk jobb embernek láttatta önmagukat valamilyen cselekedet vagy élmény hatására. És többen is oda nyilatkoztak, hogy bizony úgy érzik, ezen az estén is jobb emberekké váltak. Ez önmagában persze nem baj, sőt.

Ha egy gyülekezet tagjai filozófiai beszélgetések révén szeretik meg egymást, válnak baráti társasággá, az mindenképpen szép. És még azt sem hinném, hogy ők soha nem érezték, amit én éreztem életem fontos pillanataiban. Nem képzelem, hogy én valamiféle érzés-zseni vagyok, fajom kivételes lelki példánya. Gondolom, mindenkinek voltak már hasonlóan felkavaró élményei. Annak, hogy a „jobb emberré váltunk-e” kérdése fölmerült, valószínűleg csak az az oka, hogy a filozófiai társalgóest élményének és megfogalmazásának zsömlefelei közé bemászott a morális-dichotomikus-dialektikus séma rántott karaja.

A „most jobb ember lettem” érzése nem tartozik annak az élménynek a közvetlenségéhez, amely ezt az önítéletet kiváltja. Nem a pillanatba való beleállás őszinte lenyomata. Mert egy előzetes elvárást érvényesít és igazol vissza. Ismétel meg. Ez az elvárás pedig az volt, hogy valaminek a hatására jobb ember legyek. Ez a szándékok világa. Egyfajta szellemi szándéketika emelkedik jogerőre a megnyugtató érzésben: jobb emberré lettem.

Ezzel szemben áll a következmények világa. Az élet. Mert az azt követeli tőlünk, hogy a szellemi vagy társas ottlétet átélve annak teljességében merüljünk el, olyan mélyen, ahol az értékek szirénhangjait már nem hallani. Ha sikerül, onnan fölmerülve már nem engedjük, hogy a szándék, az előzetes elvárás szóljon belőlünk. Akkor már föl sem merül, hogy élményünket az értékek ketrecébe zárjuk. Inkább hallgatunk.

Ebbe a csöndbe nem beszél bele a morál, az értékek, a szándék diktatúrája. A szabadság mindig morálon túli nyelven hallgat.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

Három tükör

A szellemi beszélgetések mindig fogalommagyarázgatással kezdődnek, és a reménytelenség beismerése a végük.

 

Merítő

Dühbe guru tanításai II.

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.