Puha naplójegyzetek II.

Test, lélek és szellem csahol bennünk. Láthatatlan a három póráz. Nagy, fekete kézben futnak össze.

Fotó: Merítő - Végh Attila

Lem könyvében a szolarisztika olyan tudomány, amely a Solaris óceánjának állapotait írja le (ki mikor milyennek látta felszínét), de amely e lényről (ha egyáltalán élőlényről van szó, mert még ez sem tudható biztosan) semmit nem tud. Nincs kísérlet, mert nem léteznek ismételt megfigyelések. Megismerni csak azt lehet, ami legalább kétszer egyformán viselkedik.

Talán nem is a hangulat megértése a cél, hanem inkább a döntés, hogy rábízzam-e magam. Az akarat szavára hallgatva ellenállni egy hangulatnak önellentmondás, hiszen akaratom a hangulatból vétetett. Ugyan melyik növény lázadna föl saját talaja ellen?

Én hajlamos vagyok rá, hogy hangulataimat, megérzéseimet, pillanatnyi sugallataimat vakon kövessem.

Nekem tetszik a bennem élő nagy úr, akinek a vendége vagyok. Életprogramom része ez az improvizatív átadódás a lelki sugallatoknak, mondanám, ha volna életprogramom. És belső nyitottságom – horribile dictu: önérdeklődésem – általában jó történetekbe küld. Költőien lakozik az ember, ahogy egy XX. századi bölcs mondta.

*

A faluban, ahol élek, lakik egy háromkutyás ember. Minden reggel elmegy az ablak előtt, és lesétál velük a Dunához, hogy a parton megfuttassa ebeit. Mindig fekete ruhában jár, hidegebb hónapokban fekete kalapot is hord. Három nagy szelindekével olyan, mint a halál.

A halálfélelem fölmérhetetlen alkotóerő-forrás. Hétköznapi tevékenységünk motorja az önfenntartási kényszer. Szerelmeinké és családalapítási vágyunké a fajfenntartási ösztön. Akik arra születtek, hogy a legmagasabb világból hozzanak híreket, azokból művészek vagy gondolkodók lesznek. Akiknek ehhez nincs tehetségük, de kikívánkoznak a mindennapokból, azoknak ott a tudomány vagy a vallás.

Test, lélek és szellem csahol bennünk. Láthatatlan a három póráz. Nagy, fekete kézben futnak össze.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)