A krumpli Amerikából történő megérkeztét követően elég nehezen szokott rá Európa a föld alatti gumók fogyasztására. Rengeteg legenda kering, hogy miként kaptak rá erre a zöldségre, de az minden esetben megállapítható, hogy a krumpli felhasználási formái közül talán az egyik legnépszerűbbé a zsiradékban kisütött sültkrumpli vált.
A pommes frites-ként elhíresült hasábburgonya, azaz szalmakrumpli valószínűleg több szülőhellyel is büszkélkedhet, hiszen ennek a remek ételnek a feltalálásához elég volt csupán egy rossz mozdulat, és a szeletelt krumpli máris a forró zsiradékban köthetett ki.
Amerikában a hasábburgonya a XIX. század elején kezdett gyökeret ereszteni. A francia krumplinak, azaz pommes frites-nek (pomme de terre / földi alma franciául a krumpli) keresztelt ételt 1802-ben szolgálták fel először a Fehér Házban Thomas Jeffersonnak, a század közepén pedig már nyomtatásban is megjelent a recept, amely úgy fogalmaz, hogy a krumplit vékony szeletekre kell vágni, forró zsírban kisütni, amíg aranybarna nem lesz, végezetül megsózni. A módszer azóta se sokat változott, leszámítva azt, hogy ma már viszonylag kevés háztartásban sütik a krumplit állati zsiradékban.
Az Európában elsőként megjelent sült krumpli-versenyben az első helyet maguknak követelik a spanyolok, hiszen ők voltak azok, akik elsőként kezdték el fogyasztani az Újvilágból érkezett zöldséget, s a mai napig igen kedvelt fogásuk a patatas bravas, ahol a nagyobb darabokra vágott krumplit fűszeres, csípős paradicsomszósszal koronázva kínálják.
A szalmakrumpli európai megjelenésében a belgák is nagy szerepet kaptak, hiszen a XVII. század végén, az ínséges időszakokban náluk már megjelent a sült krumpli. A legenda szerint a befagyott folyóban nem lehetett halászni, így egy belga falucskában a lakók hal helyett csak krumplit tudtak sütni. Későbbiekben a technikájuk fejlődött, a krumplik egyre karcsúbbak lettek, és ma is igen népszerű a világon mindenhol a belga rósejbni. Nagy valószínűséggel a XIX. században a belga sült krumpli terjedt tovább Franciaországba, Hollandiába és Angliába. A belgáknál a mai napig nagy divat utcai bódékban, úgynevezett frietkots-okban árulni a sült krumplit.
Fotók: pexels
A sült krumpli később az angolok egyik nemzeti eledelévé vált, a sörtésztába panírozott sült hallal házasságra lépve. A Fish and Chips már Dickens idejében megjelent, igaz, ekkor a hal mellé még sokszor kínáltak kenyeret is, a krumpli csak afféle választható köret volt. De 1860-ban Londonban már egyértelműen krumplit kínáltak az egyre szaporodó Fish ”n” chips üzletek.
A vékony csíkokra metélt sült krumpli mellett még helyet követel magának a karikára vágott rósejbni, valamint a chips is, amely amely főleg vastagságában tér el a rósejbnitől. Mindkettő ropogós és vékony, de a chips törékenyebb, ropogósabb. A lehelet vékonyra karikázott krumpli a zsiradékban nagyon gyorsan ropogóssá sül, kifejezetten jó körete a hamburgereknek vagy a steakeknek, de önmagában is kedvelt rágcsálnivaló. A chips a ködös múltú szalmakrumplival ellentétben saját feltalálóval dicsekedhet. Állítólag George Crum séf volt az, aki 1853-ban egy vendége kérésére megalkotta a dollárkrumpliként is ismert chipset.
A sütni való krumplit azonban nem csak csíkra vagy karikára vágva szeretik sütni és enni, nagyon sokféle formában jelen van még a sült krumpli a mindennapjainkban. Ott van például a speciális szerszámmal spirálra vagy rácsosra formázott krumpli, aminek ettől nagyobb a felülete, így ropogósabb sült krumplit kapunk, vagy az enyhén csípős fűszerkeverékkel készített, nagyobb csónakokra vágott steak krumpli, amelyet egyaránt készíthetnek sütőben, illetve zsiradékban kisütve is.
Annyi a különbség, hogy a zsiradékban sült krumplit a végén forgatják össze a fűszerkeverékkel, amelynek ízét többek között a bors, a hagyma, a fokhagyma és a paprika határozza meg.
A teljes cikk IDE kattintva olvashaó.
