Áthelyeztek egy műemléki épületet Sanghajban, hogy lebontásának elkerülésével szabadítsanak fel helyet egy új kereskedelmi központ számára mindehez a "robotlábú" megoldást választották– adta hírül a kínai sajtó.
A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a Sanghaj egykori francia koncessziós negyedében álló, 1935-ben épült Lagena Általános Iskola épületének áthelyezését 18 nap alatt valósították meg.
Bár az épületek áthelyezését jellemzően síneken csúsztatással vagy guruló platókon szállítva oldják meg, az iskola esetében más módszert kellett alkalmazni az épület szabálytalan formája miatt.
A mintegy hétezer tonnás épületet csaknem kétszáz, kerekekkel ellátott „robotlábbal” támasztották alá, melyek mozgatáskor egymást váltogatva húzódtak fel és le, sétáló mozgást imitálva.
Az iskola régi helyén épülő új kereskedelmi központ átadását 2023-ra tervezik, az iskolaépület pedig teljes körű felújítást követően kulturális és innovációs központnak ad majd helyet – derül ki a South China Morning Post című hongkongi lap tudósításából.
Medvék sebeztek halálra egy dolgozót egy sanghaji vadasparkban
Medvék sebeztek halálra egy dolgozót egy sanghaji vadasparkban a látogatók szeme láttára – számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn. A baleset szombaton történt a park „ragadozóterületén”. Portálján a vadaspark közölte, hogy „rendkívül megrázta” őket a tragédia, valamint elnézést kértek a turistáktól a „kellemetlenség miatt”. A balesetet jelenleg is vizsgálják, a biztonságon javítanak és a történtek után „igyekeznek a lehető legjobban helytállni”.
A történtekről a kínai Weibo közösségi portálon jelent meg egy videó, ami gyorsan elterjedt a közösségi oldalon, sokan kikeltek a vadasparkok ellen.
Sokan úgy érveltek, hogy a medvék csak vadállat módjára viselkedtek, és a baleseteket csak a parkok bezárásával lehetne megelőzni. Mások a sanghaji vadaspark biztonsági rendszerét szidták, vagy kifejezték együttérzésüket a szemtanúk felé, akiket minden bizonnyal „mélyen megrázott” a baleset látványa.
Ritkán fordul elő, hogy vadállatok marnak halálra állatkerti dolgozót Kínában. 2017-ben egy autós szafariparkban medve harapott egy látogatóba, aki nem törődött a park szabályaival, és lehúzta az autója ablakát.
Az eredeti cikket az alábbi linken érhetik el.