Elmondta, hogy a fejlesztéssel – amelyhez mintegy 900 ezer forint önerőt kell biztosítaniuk – az emlékház teljes informatikai rendszere megújul, az ott látható kiállításon pedig több új elem is helyet kap. A várhatóan az év végén befejeződő beruházással az Almásy-kastély és a gyulai vár után ez lesz a harmadik olyan kiállítóhely Gyulán, ahol interaktív eszközök találhatók – emelte ki.

Hogyan formálta az alkohol az emberi civilizációt?
Az alkohol történelmi jelentősége túlmutat a mámoron. Egy új kutatás szerint az erjesztett italok segíthették a társadalmi együttműködés, sőt, a politikai rendszerek fejlődését is.