Bár jól tudjuk, hogy a hírességek életét sokszor féktelen mulatozás színesíti, vannak olyan sztárok, akik kerülik a bűnös élvezeteket. A Mindmegette galériában gyűjtötte össze azokat a hollywoodi hírességeket, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt.
Januárban sokan tesznek fogadalmat, miszerint az év első hónapjában nem fogyasztanak alkoholt. Vannak azonban, akiknek ez alapvető, hiszen az év nagy részében is csak egy-egy alkalommal vagy egyáltalán nem fogyasztanak bódító italokat. Akármennyire furcsának tűnhet, még a hollywoodi hírességek között is akadnak olyanok, akik kerülik az alkoholfogyasztást.
Hollywoodi hírességek, akik nem isznak alkoholt
Sokan már fiatalon eldöntötték, hogy nem élnek sem alkohollal, sem más tudatmódosító szerekkel. Olyan is akad, aki korábbi függőségét cserélte az örök józanságra. Ahogy arról korábban írtunk, a brit származású színész, Tom Holland például alkoholproblémákkal küzdött, de amint felismerte, leszámolt addikciójával. De említhetnénk az Oscar-díjas Anthony Hopkinst is, aki szintén őszinte vallomást tett arról, hogy a függősége majdnem az életébe került.
Az alkohol elhagyása mellett döntő hírességek közül sokan úgy vélik, emiatt jobban alakult a karrierjük. Tom Hardy és Bradley Cooper is meggyőződve hiszi, hogy a féktelen alkoholfogyasztással szabotálták volna saját életüket és nem lennének olyan sikeresek, mint most.
Brad Pitt, Robert Downey Jr. és Ben Affleck egyaránt nyíltan vállalja, hogy megküzdött a függőséggel, remélve, hogy az őszinteség másoknak is segít a helyes útra térni. Sőt, az elvonókúrát megjárt hírességek, például Gerard Butler, szintén bátran kiállnak, hogy történetükkel erőt és bátorságot adjanak másoknak.
A teljes cikket a Mindmegette oldalán olvashatják el. Azonban a lista közel sem teljes. A Ripost cikkében további öt hírességet említ, akik a teljes józanságot választották.
Borítókép: George Clooney és Brad Pitt az Apple TV-n látható Két magányos farkas című film egyik jelenetében (Fotó: Mafab.hu - Sony)