Néhány mondat a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú egyéni választókerületében élőkhöz:
Horn Gábor és a párhuzamos univerzumok
Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.
Néhány mondat a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú egyéni választókerületében élőkhöz:
Kedves választópolgárok, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú egyéni választókerületében élnek!
Engedelmükkel önökhöz intéznék most néhány mondatot.
Van még néhány óra addig, amíg bezárnak a szavazókörök, így van még lehetőségük arra, hogy az urnákhoz járuljanak.
Fontos, országos jelentőségű választás ez.
Önök eldönthetik, hogy arra a Koncz Zsófiára szavaznak-e, aki a július 10-én motorkerékpár-
A másik választás a jobbikos, de a jelölő szervezetek közül épp a saját pártja nevét, logóját nem viselő Bíró László.
Az a Bíró László, akinek nevével kapcsolatban az elmúlt hetekben, hónapokban nem múlt el úgy nap, hogy ne derült volna ki valami újabb adalék korábbi – legtöbbször botrányos – ténykedéséről.
Aki mögé minden erőszakos és szélsőséges megnyilvánulása, cselekedete ellenére beálltak a korábban az ilyen dolgokra oly érzékenynek mutatkozó balos, liberális pártok, amelyeknek lényegében e választás során egyetlen lózungra futotta erejükből: „Döntsük meg Orbán kétharmadát!”
Kedves Tiszaújvárosiak, Szerencsiek, Alsódobszaiak, Aszalóiak, Bekecsiek, Bodrogkeresztúriak, Bodrogkisfaludiak, Bőcsiek, Csobajiak, Gesztelyiek, Girincsiek, Halmajiak, Hernádkakiak, Hernádkércsiek, Hernádnémetiek, Kesznyéteniek, Kiscsécsiek, Legyesbényeiek, Mádiak, Megyaszóiak, Mezőzomboriak, Monokiak, Nagykinizsiek, Ongaiak, Oszláriak, Prügyiek, Sajóörösiek, Sajószögediek, Sóstófalvaiak, Szentistvánbaksaiak, Szikszóiak, Taktabájiak, Taktaharkányiak, Taktakenéziek, Taktaszadaiak, Tarcaliak, Tiszaladányiak, Tiszalúciak, Tiszapalkonyaiak, Tiszatardosiak, Tokajiak, Újcsanálosiak!
Tessék választani!
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-
Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.
Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert.
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.
Németországban azért telt be a képmutató gazemberek mocskos pohara, mert mindjárt választások lesznek, és el lesznek takarítva.
Brutális kegyetlenséggel végezhetett Till Tamással a gyilkosa
Szétverték a Fradi mosdóját a hollandok, videón a bunyójuk Budapesten
Házasság első látásra: Kipakolt Orsiról a műsor egyik szereplője! Tényleg ilyen nő lenne?
Bezár a Duna Plaza
Eltűntek, majd napokkal később a befagyott tó alján találtak rájuk
Kapitalizmus ellen íródott könyveiből lett vagyonos Bernie Sanders
Az UEFA többszörösen leborul a Fradi teljesítménye előtt + videó
Nyitnak a Lidl-kocsmák: itt a férjek is örömmel vásárolnak majd
Trump döntése sokkolta Ukrajnát
Világraszóló botrány: Selena Gomez teljesen kiborult, várjuk a Pressman-árvák hasonló kirohanását
Óriási balhé a Ferencváros meccsén, nem bírtak magukkal a vendégek
A Ferencváros jobban járt volna a döntetlennel? Varga Ádám rávágta a választ
Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.
Jó okkal feltételezhetjük: a mentelmi jog fölfüggesztésének halogatásával remekül zsarolhatják, kézivezérelhetik a jellem és gerinc nélkül született Magyar Pétert.
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.
Németországban azért telt be a képmutató gazemberek mocskos pohara, mert mindjárt választások lesznek, és el lesznek takarítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.