Követeléssel állt elő a minap a Párbeszéd. Ha valakinek nem ugrana be, melyik politikai csapat ez, úgy is fogalmazhatunk, hogy követeléssel állt elő Karácsony Gergely és Szabó Tímea pártja. A követelést nem más, mint Tordai Bence ismertette a széles közvéleménnyel, és a lényege az volt: fizessenek a gazdagok! Hogy ez pontosan miként történne, arról törvényjavaslatot is előterjesztett a társadalmi támogatottsággal ugyan nem, de a baloldali machinációk révén parlamenti frakcióval mégis rendelkező pártocska. Ennek lényege, hogy válságadót kell bevezetni, s ezzel el kell venni a pénzt a szupergazdagoktól és persze a NER-lovagoktól, amit aztán valamiképpen, például alapjövedelem formájában oda kell adni a szegényeknek.
Érdekes a szlogen és a javaslat is. Botka László 2017-ben éppen ezzel a szólammal vágott bele miniszterelnök-jelöltként a 2018-as országgyűlési választás kampányába. Neki annyira bejött a „Fizessenek a gazdagok!” lózung, hogy még 2017-ben megbuktatták, és helyét az a Karácsony Gergely vette át, akinek pártja most szóról szóra ugyanezzel próbál szavazatokat szerezni. Az új adójavaslatról pedig csak annyit, hogy azt láthatóan még a Párbeszéd sem veszi komolyan. Csak ürügyet kerestek rá, hogy tolvajozhassanak, korruptozhassanak újra egy jót. Sikerült. Ezenkívül csak brutális demagógia vegyül a legkegyetlenebb populizmussal és vaskos szakmaiatlansággal. Szóval csupán a szokásos.
A magunk részéről annyit tehetünk hozzá: Isten óvja azt a sherwoodi erdőt, amelyben Tordai Bence Robin Hood!
…