TGM és a vérszegény ellenzék

Tamás Gáspár Miklós filozófus időnként felbukkan és utat mutat. Egy hetilapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a nacionalizmus kimúlt és helyette megjelent az etnicizmus. Szerinte a magyar etnicistákat az jellemzi, hogy kivétel nélkül minden külföldi népet gyűlölnek. Ezután feltette a kérdést: „És tényleg, melyik külhoni náció népszerű Magyarországon?” Válaszolt is saját magának: „Egyik se.”

Fogadni mernék, hogy száz emberből száz nem tudná beazonosítani a magyar etnicistákat. De bárkik is legyenek, mérget vehetünk rá, hogy a lengyelekkel még ők is kivételt tennének. A nagy filozófus ennyiben tehát téved.

TGM csaknem három évtizeddel ezelőtt − az időközben kimúlt szabad demokraták országgyűlési képviselőjeként – „bukaresti szívóskodása” miatt kioktatta az Antall-kormányt, mivel annak külpolitikája „megfeledkezik arról, hogy szükségtelen az erdélyi magyarságot képviselnie”. Ha a volt honatya következetes – miért ne lenne az? −, akkor ma ugyanez a véleménye az Orbán-kormány külpolitikájáról.

Kritikáját egykor komoly érvekkel támasztotta alá. Azt tudta mondani többek között, hogy „amit a franciák megtehetnek Bukarestben, azt a magyarok nem tehetik meg”, mivel tudomása szerint nem él jelentős francia kisebbség Erdélyben. Ez az érv ma is megáll a lábán. Számunkra a történelem soha nem kínálta fel azt a lehetőséget, hogy részt vállaljunk franciák millióinak anyanemzetükből történő kiszakításából.

És nagy áhítattal kell fogadni a nacionalizmussal kapcsolatos nézeteit is, mivel avatott nemzetkutatóként egy régi tanulmányában az „irracionális introspektív kritérium középponti helyéből” kiindulva könnyedén meg tudott határozni egy nemzetet. Ez nem vicc, TGM képes volt erre. Lehet, hogy Orbán Viktor és kormánya nem az „irracionális introspektív kritérium középponti helyéből” kiindulva, de határozottan képviseli a magyar nemzet, a határon túl élő magyarság érdekeit. Talán ezért, talán másért, TGM nem kedveli ezt a kormányzatot (ahogyan nem kedvelte Antall Józsefét sem).

Erre abból is következtethetünk, hogy legutóbb egy tévéműsorban, ellentmondást nem tűrő stílusban kijelentette: Orbán Viktor nem maradhat az ország élén. (Én meg azt mondom, hogy maradhat.) Szerinte már olyan rosszak a belpolitikai állapotok, hogy egy bármilyen gyenge ellenzék hatalomra kerülése is jobb, mint a mostani kormány fennmaradása. Csak ezt ne mondta volna!

Mert az ellenzékről eszembe jut Mikszáth Kálmán egyik karcolatának részlete: „Ellenzékünk túlságosan elbizakodott. Ha valóban hiszi, miszerint ő a jövő kormánya (ami még persze nem bizonyos), ahelyett, hogy a sült verebeket a levegőből várja, a tevékenység, munkálkodás útjára kellene lépnie s megmutatnia az erőt és munkaképességet, – melyet annyiszor emlegetett, s melyre most véleménye szerint oly nagy szükségünk van. (…) A mi tisztelt ellenzékünk azonban nem ezt teszi, hanem mint a rest bakter, nagy szundikálva lesi, míg az óra utolsó homokja is lepottyan, mikor aztán rákerül a sor az ő kiáltására. És az alatt, míg elméje tétlenül kóvályog félálomban, féléberen mindenféle bolondságokat kigondol nekieresztett fantáziája (…)”

„A mi tisztelt ellenzékünk” – írta Mikszáth. Az ő idejében ezt még le lehetett írni. Ha ma élne és látná a balliberális ellenzék prominens vezetőinek provokatív magatartását, elképesztően közönséges, durva megnyilvánulását, Brüsszel felé hajlongó lakájmentalitását, ha belehallgatna a parlamenti felszólalásokba, talán bizony magába döfné a pennáját.

TGM nem Mikszáth. Ő azt mondja: olyan állapotban van a magyar politikai rendszer, hogy egy viszonylag tapasztalatlan és csekély tehetségű ellenzék hatalomra kerülése is közérdek. Vagyis ez a társaság nem tetszik TGM-nek, de még így is alkalmasabbnak tartja a kormányzásra, mint az Orbán-kormányt. Ismerős gondolat. Így lehettek a kommunista időkben tanulatlan káderekből vezető politikusok.

Ukrajnában éppen manapság zaklatják a hatóságok az ottani magyar szervezeteket. Irodákban és lakásokban tartanak házkutatásokat olyan aljas feltételezéssel, hogy azokban államellenes szervezkedés bizonyítékai lappanganak. Jó okkal gondoljuk, hogy a magyar ellenzék – kormányra kerülve − nem képviselné az erdélyi magyarságot, de a kárpátaljai, a felvidéki és a délvidéki magyarokat sem. Ennyiben bizonyára megfelelne a nagy filozófus elvárásainak.

A magyar választópolgárok többségének annál kevésbé.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.