A sokszorosan megbukott, ám magát még ma is az igazság bajnokának tartó szélsőbaloldali „sztártévés”, Juszt László kedvenc foglalatossága, hogy a közösségi oldalán naponta többször is megosztja napi gondolatnak nevezett gyűlölködő, gyalázkodó, rágalmazó, súlyosan becsületsértő „kommentjeit”. Ars poeticája csupán ennyi: „utálom ezt a rezsimet, mint a sz…rt”. Elég beleolvasni néhány penetráns posztjába, hogy undorral meneküljön el minden jóérzésű Facebook-szörfölő, és soha többé ne kattintson a honlapjára.
Amiért most mégis kivételt teszünk vele, annak az az oka, hogy a Magyar Nemzetben nemrég megjelent Boross Péter-interjú kapcsán (A baloldal nem tudna kormányozni, magyarnemzet.hu) a volt miniszterelnököt sértegető fröcsögésben előkotorta azt a régi hazugságot, hogy Boross Péter munkásőr volt. Mivel bejegyzését – jóhiszemű feltételezésünk szerint tudatlanságból – több ezren lájkolták, illetve megosztották, ennek cáfolatául az alábbiakban közöljük Kiss Dávid történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa ezzel kapcsolatos szakértői véleményét, mivel ő 2005 óta kutatja ezt a témát, és a legtöbbet publikált ebben a tárgykörben.
Munkatársunktól
*
A Munkásőrség személyi anyagait a Magyar Országos Levéltár és a HM Irattárának az anyaga tartalmazza. Ennek alapján tisztázni lehet a különféle városi legendákat, alaptalan híreszteléseket.
Érdekes például Boross Péter volt miniszterelnök esete, akiről a 90-es évek elejétől kezdve több sajtóorgánumban is azt állították, hogy a testület tagja volt. 1928-ban született, majd 1947-ben, az érettségit követően a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára nyert felvételt, ezt követően a Fővárosi Tanácsnál pénzügyi területen dolgozott. Az 1956-os forradalom alatt a Budapesti Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Tanács tagja volt. A forradalom után letartóztatták, majd internálták, 1959-ig rendőri felügyelet alatt állt. 1960-tól a vendéglátóiparban helyezkedett el, 1971-től 1989-es nyugdíjazásáig a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatója volt. Ennek során több bíráló cikke is megjelent a vendéglátóipar területén folyó pazarló gazdálkodással kapcsolatban. Az 1990 májusában megalakult Antall-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára lett, később a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, majd 1990 decemberétől belügyminiszter. Antall József halálát követően, 1993 decembere és 1994 júliusa között Magyarország miniszterelnöke.