Mi nem megyünk sehova!

Attól nem szomorodnánk el, ha az Alföldi-félék elhúznának innen jó messzire.

Budapest, 2019. október 30. Alföldi Róbert rendezõ a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án. MTI/Balogh Zoltán Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Alföldi Róbert szerint „ebben az országban egy dologban van konszenzus: minden szülő azon dolgozik, hogy a gyereke húzzon el innen.”

Engedtessék meg ezzel kapcsolatban néhány megjegyzés!

Először is, mi nem vagyunk az az elhúzós fajta. Nem húztunk el, amikor a kommunisták – akik pártjában Alföldi Róbert édesapja lelkes párttagként építette a népi demokráciát – 1945 után minden vagyonuktól megfosztották a nagyszüleinket, és öt gyerekkel utcára tették őket. Nem húztunk el 1956-ban sem, amikor pedig sokan elmentek, és amikor a nagyszüleinket is biztatták, hogy gyerünk, most van itt az idő. Nagyanyám csendesen csak annyit mondott: mi nem megyünk sehova.

Szóval rossz időkben sem húzunk el. Jó időkben pedig – mint például a Horthy-korszak vagy a 2010 óta tartó időszak – még kevésbé.

Másodszor, attól viszont nem szomorodnánk el, ha az Alföldi-félék elhúznának innen jó messzire. Nekik is jobb lenne – ha már úgyis olyan sz…r ország és sz…r rendszer ez – és nekünk is jobb lenne úgy. De nincs ilyen szerencsénk. Mert miközben lassan tizenkét éve folyamatosan rettegnek, és bepakolt bőröndjeik indulásra készen sorakoznak az előszobában, valami miatt csak nem akarnak nekiindulni.

Harmadszor, nem tudom, hogy Alföldi Róbert milyen gyerekeknek az elhúzásán dolgozik, mert tudtommal neki nincsen gyereke. Nekem viszont több is van, éppen ezért leírom, hogy szülőként én min dolgozom.

Én azon dolgozom, hogy a gyerekeim jó magyarok legyenek. Hogy tudják, Magyarország valódi határai nem az Alföld közepén, hanem a Kárpátok gerincén húzódnak. Hogy itthon legyenek a Kárpát-medencében. Hogy itt akarjanak boldogulni, és nem azért, mert nekünk csak ez jutott, hanem azért, mert az Alföldi-félék minden ellenkező híresztelésével szemben ez egy jó hely. És azért, mert ez a hely és ez az ország az övék, még akkor is, ha a nagyobb részét száz éve lemetszették, és akkor is, ha a maradék csonka országba az Alföldi-félék időnként sikerrel hívnak be valami éppen aktuális birodalmat rendet rakni, aztán a bevonuló birodalmi csapatok segítségével a kezükbe veszik a hatalmat, és kő kövön nem marad utánuk.

Wass Albert Kard és kasza című regényében az 1849-ben Kufstein várába zárt Erőss Miklós felesége – miután hasztalanul próbálta meg férje szabadon bocsátását kieszközölni a bécsi udvarban – hazatérve így válaszolt apja kérdésére: „Megtanítottak arra, hogy magyar legyek – felelte keményen a fiatalasszony –, életem végéig, s még azon is túl. Hazamegyek Záhra, s olyan magyart nevelek a fiamból, hogy hánynia kell majd, valahányszor a Habsburg nevet hallja!”

Hát én is valahogy így. Olyan magyarokat igyekszem nevelni a gyerekeimből, hogy hányniuk kelljen majd, valahányszor bizonyos szavakat meghallanak. Hogy mik ezek a szavak? Segítek, kedves Alföldi Róbert: kommunista, liberális, meleg, LMBTQ, Pride.

És még valami: mi innen akkor sem fogunk elhúzni, ha újra rossz idők jönnek, ha újra bevonul valami aktuális birodalom, és újra a kommunisták utódai – nevezzék őket zöldeknek, liberálisoknak, európai demokratáknak vagy bárminek – kaparintják meg a hatalmat. És ha valamilyen véletlen folytán újra Alföldi Róbert lenne a Nemzeti Színház igazgatója. Legfeljebb megint nem járunk egy darabig a Nemzeti Színházba.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!