Nincs ügy – mondja Karácsony az ATV-ben, miközben már megtette a feljelentést egy olyan ügyben, ami nincs is. Valakik ugyan a fővárosi önkormányzat alól kirántanák a saját székhelyét, de ezt azért egyáltalán nem lehet ügynek nevezni. Hát persze. Mint amikor a légi kísérő kivonszolja az ájult pilótát a fülkéből, és azzal hitegeti az utasokat, hogy semmi ok az aggodalomra. Senki nem akarja eladni a Városházát, csak van róla egy szerződés, hogy igen. Nincs itt semmiféle sunyi szándék, de azért a főpolgármester csalást gyanítva értesíti a hatóságokat. A főpolgármester szerint az élet mehet tovább, pedig eléggé csatornaszag van. Mégis annyiban maradnak a műsorvezetővel, hogy a médiát valószínűleg felültették, és persze az egész csak a politikai kampány része. Rá is térnek a járványhelyzetre. Ügy tehát nincs, de Rónai Egontól eltérően nekünk azért még lennének kérdéseink.
Például, hogy Karácsony Gergely ismeri-e Berki Zsoltot, akinek cége megbízta az ingatlanost az épület eladásával? Ha nem, akkor esetleg a városvezető környezetéből van-e olyan, aki tartja vele a kapcsolatot? Ha nem, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a főpolgármester tudta nélkül kötnek szerződést a Városháza értékesítésére? Karácsony valóban nem tudja, kik lehetnek a háttérben? A főpolgármester szavaival ellentétben ugyanis itt nem valamiféle médiahackről van szó, hanem egy körvonalazódó baloldali mutyiról. Az viszont igaz, hogy ez nem ügy. Inkább botrány.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKi az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A gonosz Hook kapitány
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezItt vannak a legfrissebb információk Robert Fico állapotáról + galéria
Megszólalt a merénylő fia.
EXIM Magyarország: az exportfinanszírozás és a hazai gazdasági fejlődés motorja (x)
Hirdetés – Az EXIM Magyarország három évtizeddel ezelőtt indította el tevékenységét, mint hazánk hivatalos exporthitel-ügynöksége.
Magyarország erősítené az elektromos autó támogatásokat
Nagy Márton Nemzetgazdasági miniszter összeurópai, az elektromos autózás felgyorsítását elősegítő akciótervről tárgyalt a német autógyártók vezetőivel.
Jürgen Klopp külön kitért Szoboszlai Dominik helyzetére + videó
„Lehet, hogy frusztráltnak kellene lennem, de akkor sem vagyok az; boldog vagyok.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nógrádi György: Az biztosnak tűnik, hogy a kormányfő védelmét ellátó szolgálatok hibáztak
Véget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
Az ellenfelek is meglepődtek, váratlan döntést hozott az olimpiák magyar sztárja
Rengeteg liberális kommentelő Orbán halálát kívánja a Fico elleni merénylet kapcsán + videó
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Női kézilabda NB I: 15 góllal nyert a NEKA otthonában a Ferencváros
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
„Ez egy fájdalmas trauma”
Biztonságpolitikai szakértő: Öt lövést leadni sok
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKi az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.