Mert ez egy törvénytelen kormány, amely megszállta Magyarországot, felszámolta a köztársaságot és tönkretette a hazát. Ez, a DK politikai véleménye nem tetszett Kövér Lászlónak, ezért saját kezűleg igazolta, hogy minden úgy van, ahogy mondjuk: 30 éves parlamenti gyakorlatot felrúgva, a távolmaradásunkról szóló frakcióvezetői igazolás ellenére büntetett meg mindannyiunkat
– háborgott Kálmán. Alapszintű logikai készséggel összerakható: ha a kormány törvénytelen, akkor az Országgyűlés is az – Kálmán Olgával a fedélzetén. Akkor meg miért sír a fizetésért, ami nem is jár neki? Ha viszont a parlament legitim, akkor a kormány is. Ez ilyen egyszerű.
Amúgy miért is lenne törvénytelen bármelyik? Azért mert néhány ávós lelkű, magyarellenes ügynök ezt állítja? És? Mi rá a bizonyíték? Hol vannak a jogi érvek? Sehol, persze. Hiszen csak azért tombolnak, mert április 3-án szájon kapta őket a menetrend szerinti, kétharmados népítélet. Nehéz kenyér a gyászmunka.
Amúgy ez a trükközés is gyönyörű! Azt írja: „politikai véleményük” miatt nem mentek be a munkahelyükre, aztán meg azt, hogy a frakcióvezetőjük igazolta a hiányzást. Hogy micsoda? Ilyen igazolási „ok” létezik? Nem értesz egyet másokkal, ezért lógsz a munkából? Megáll az ész! Ezek szerint mostantól a szülő is beírhatja az üzenő füzetbe: „Fiam azért lógott az elmúlt hetekben az iskolából, mert más a politikai véleménye, mint a tanárnőnek. A tanárnőt amúgy is illegitimnek tekintjük.”
Közben az Adatradar.hu föltárta: Kálmán Olga néni vagyona szűk tíz hónap alatt 48 millió forinttal gyarapodott úgy, hogy jövedelemnyilatkozata alapján „csupán” a havi egymilliós főtanácsadói apanázst kapta Karácsonyéktól. Hogy a többi millió honnan érkezett, nem tudni. Gondolom, nyert a lottón, vagy ilyesmi. Érdekes, nem? A ballibek imádnak demokráciáról meg elvekről szónokolni, ám amint a kis koszos pénzügyeikről van szó, torokra mennek. Illegitim az Országgyűlés – de azért leteszik az esküt, mert a pénz az istenük. Nem járnak be dolgozni, mert minek – de ha emiatt jogos pénzlevonással sújtják őket, visítanak. Elviselhetetlen alakok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!