Ami ott és akkor, Röszkénél kezdődött, a mai napig tart, mind az idegen, mind a hazai barbárságot illetően.

Az idegen horda azóta is támadja a határt, de most már nem csupán husángokkal és kővel, most már fegyvereik is vannak.

A hazai horda pedig azóta hazudozik összevissza, és külföldi, brüsszeli és washingtoni megbízóik elvárásai szerint jártatják a mocskos pofájukat Magyarország ellen, a határkerítés ellen, a kormány ellen, a normalitás ellen.

Felületes szemlélő azt mondaná elsőre: a hazájuk ellen. De ez marhaság. Ezeknek a gazembereknek nincs és soha nem volt hazájuk.

Ezeknek Ahmed H. mindig fontosabb volt, Soros lázálma a „nyitott társadalomról” mindig fontosabb volt, annak idején Moszkva, manapság Brüsszel és Washington kiszolgálása mindig fontosabb volt, mint a számukra nem is létező haza.

A magyar rendőrök rátámadtak a békés menekültekre – mondta akkor Gyurcsány.

Magyarország nem demokrácia, hanem valami hibrid rezsim, amely rendszerszerűen megsérti az európai értékeket – mondta most az Európai Parlament, benne az összes oda delegált „magyar” ellenzéki képviselő.

Ez a két kijelentés szorosan összefügg. A mi türelmünk pedig hatalmas, de nem végtelen. Ezt azért nem árt észben tartani.

Amúgy pedig: az összes valódi európai értéket mi védjük, mi tiszteljük, mi tartjuk fontosnak, legyen szó akár nemzetállamról, akár kereszténységről, akár hagyományról, akár valódi demokráciáról.

Amit pedig ezek a mocskos gazemberek az elmúlt években kineveztek európai értéknek, arra magasról teszünk. Miképpen teszünk a Gwendoline Delbos-Corfield nevűre éppúgy, mint a vele egy követ fújó 433 gazemberre.

Mi nem ebbe az unióba léptünk be annak idején, és nincsen semmi dolgunk ezekkel a beteg, abnormális, saját képzelt világukban létező, szemét jakobinus-bolsevik csürhével. Ezek banditák, barbárok, akik erőszakoskodnak, zabrálnak és fosztogatnak, pont, mint 1945-ben a ruszkik, de akkor legalább ellenségként tették mindezt, ezek pedig a „szövetségeseinkként”.

S miközben védjük a határokat és egyben Európa (a mi Európánk!) határait, aközben átkerültünk az egykor volt vasfüggöny másik oldalára. S korántsem biztos, hogy ez a barakk vidámabb lesz, mint az a másik volt. Ez lassan rosszabb, mint az 1980-as évek kommunizmusa volt, hiszen akkor még voltak eszményeink, illúzióink (például és legfőképpen a Nyugatról), voltak álmaink a jövőről és volt normalitás.

Ma okádék és abnormális, beteg perverzió mindenütt, meg a Gwendoline Delbos-Corfield és Cseh K. meg Ujhelyi I. meg K. Dobrev.

Ha lesz még egy csata a határ mentén, ezek ugyanazt fogják képviselni, mint hét éve. S ez még hagyján, ezt tudjuk, mi mást képviselnének, de ma már polgárháborúval, akasztással, veréssel, nyílt erőszakkal fenyegetnek ezek a nyomorult, bolsevik gazemberek, lásd Batka Zoltánt, a Népszava „újságíróját”.

Ideje készülnünk. Ha eljön az idő, ott kell legyünk!

Borítókép: Zavargások a magyar határon, Röszkénél 2015. szeptember 16-án (Fotó: Kurucz Árpád)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!