Mintha tegnap lett volna…
Röszkénél megtámadták a határt és a határt védő rendőreinket. Döbbenten ültünk a tévé előtt, és néztük a felkavaró jeleneteket. A jeleneteket, ahogy a megvadult emberlöcsedék, a harmadik világ legsötétebb bugyraiból, Mordorból elszabadult felesleg és hiábavalóság nekiesett a hazánknak.
Rajtuk volt Szarumán jele. Szarumáné, vagyis a terroré, az erőszaké, a borzalomé, a szélsőséges vallási fanatizmusé.
És jöttek.
Mint igazi barbár horda, elvadult, eltorzult pofával estek neki a határnak, s minden kezükbe eső tárgyat megragadva dobálták a rendőröket. Repült a tégla, a kő, a betondarab, a fahusáng, és még a saját gyerekeiket is áthajigálták a kerítésen, mert ezeknek ennyit számít az élet. Közben a csorda bőgött vadul, ahány nyelve csak volt, annyi nyelven. Amúgy gyűlölik egymást is, gyűlölnek mindent, de akkor gyűlöletük, nyomorúságuk, hiábavalóságuk és feleslegességük minden frusztrációja egy irányba fókuszált: a magyar rendőrökre.
Akik ellenálltak. Megvédték a magyar határt a barbár hordával szemben.
Ültünk a tévé előtt, és borzadva néztük mindezt, és eszünkbe sem jutott, hogy amit látunk, azt lehetséges másképpen is látni.
Ó, pedig hamar kiderült, hogy lehetséges. Már másnap előkerült a honi barbárság, az itt állomásozó feleslegesség és hiábavalóság, és nekilátott átkeretezni a látottakat, átkeretezni a valóságot.
Persze, hogy a DK és Gyurcsány járt az élen. Meg a „jogvédők”, megannyi Soros s…ggevége, megannyi nyomorult, hazaáruló gazember.
És beleálltak. Hogy micsoda jogsértések történtek a határon, s hogy a brutális magyar rendőrök ok nélkül rátámadtak szegény menekültekre, s hogy nemzetközi botrányt is kiprovokáltak, mert „átvízágyúztak” meg „átkönnygázoztak” egy független, demokratikus ország, esetünkben Szerbia területére. És a szegény, ártatlan kisgyerekeket sem kímélték.
És természetesen Orbán…
A tévében látottaknál már csak ez volt felkavaróbb, ettől nyílt ki igazán a bicska minden normális ember zsebében, és nehéz volt hirtelen eldönteni, melyik ocsmány, barbár hordát gyűlölöd jobban, az idegent vagy a hazait-e. Aztán persze mindig megszületik a helyes válasz: a hazait.
Ami ott és akkor, Röszkénél kezdődött, a mai napig tart, mind az idegen, mind a hazai barbárságot illetően.
Az idegen horda azóta is támadja a határt, de most már nem csupán husángokkal és kővel, most már fegyvereik is vannak.
A hazai horda pedig azóta hazudozik összevissza, és külföldi, brüsszeli és washingtoni megbízóik elvárásai szerint jártatják a mocskos pofájukat Magyarország ellen, a határkerítés ellen, a kormány ellen, a normalitás ellen.
Felületes szemlélő azt mondaná elsőre: a hazájuk ellen. De ez marhaság. Ezeknek a gazembereknek nincs és soha nem volt hazájuk.
Ezeknek Ahmed H. mindig fontosabb volt, Soros lázálma a „nyitott társadalomról” mindig fontosabb volt, annak idején Moszkva, manapság Brüsszel és Washington kiszolgálása mindig fontosabb volt, mint a számukra nem is létező haza.
A magyar rendőrök rátámadtak a békés menekültekre – mondta akkor Gyurcsány.
Magyarország nem demokrácia, hanem valami hibrid rezsim, amely rendszerszerűen megsérti az európai értékeket – mondta most az Európai Parlament, benne az összes oda delegált „magyar” ellenzéki képviselő.
Ez a két kijelentés szorosan összefügg. A mi türelmünk pedig hatalmas, de nem végtelen. Ezt azért nem árt észben tartani.
Amúgy pedig: az összes valódi európai értéket mi védjük, mi tiszteljük, mi tartjuk fontosnak, legyen szó akár nemzetállamról, akár kereszténységről, akár hagyományról, akár valódi demokráciáról.
Amit pedig ezek a mocskos gazemberek az elmúlt években kineveztek európai értéknek, arra magasról teszünk. Miképpen teszünk a Gwendoline Delbos-Corfield nevűre éppúgy, mint a vele egy követ fújó 433 gazemberre.
Mi nem ebbe az unióba léptünk be annak idején, és nincsen semmi dolgunk ezekkel a beteg, abnormális, saját képzelt világukban létező, szemét jakobinus-bolsevik csürhével. Ezek banditák, barbárok, akik erőszakoskodnak, zabrálnak és fosztogatnak, pont, mint 1945-ben a ruszkik, de akkor legalább ellenségként tették mindezt, ezek pedig a „szövetségeseinkként”.
S miközben védjük a határokat és egyben Európa (a mi Európánk!) határait, aközben átkerültünk az egykor volt vasfüggöny másik oldalára. S korántsem biztos, hogy ez a barakk vidámabb lesz, mint az a másik volt. Ez lassan rosszabb, mint az 1980-as évek kommunizmusa volt, hiszen akkor még voltak eszményeink, illúzióink (például és legfőképpen a Nyugatról), voltak álmaink a jövőről és volt normalitás.
Ma okádék és abnormális, beteg perverzió mindenütt, meg a Gwendoline Delbos-Corfield és Cseh K. meg Ujhelyi I. meg K. Dobrev.
Ha lesz még egy csata a határ mentén, ezek ugyanazt fogják képviselni, mint hét éve. S ez még hagyján, ezt tudjuk, mi mást képviselnének, de ma már polgárháborúval, akasztással, veréssel, nyílt erőszakkal fenyegetnek ezek a nyomorult, bolsevik gazemberek, lásd Batka Zoltánt, a Népszava „újságíróját”.
Ideje készülnünk. Ha eljön az idő, ott kell legyünk!
Borítókép: Zavargások a magyar határon, Röszkénél 2015. szeptember 16-án (Fotó: Kurucz Árpád)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
