Hadházy Ákos volt a Klikk TV Mélyvíz című műsorának a vendége. A független országgyűlési képviselő sok mindenről beszélt a műsorban, de a legérdekesebb az a része volt a beszélgetésnek, amikor Magyar Péter került szóba.

További Poszt-trauma híreink
Hadházy a Tisza Párt elnökének arra a kijelentésére reagált, mely szerint elvenné a parlamenti pártok állami támogatását.
„Az olyan javaslatokat, mint például a pártok állami támogatásának megvonása, populista politikusoktól szoktunk hallani […] Pártokra szükség van, bármennyire is utáljuk őket, nekem most nincs, egyszer lehet, hogy még lesz, lehet, hogy még nem, ki tudja”
További Poszt-trauma híreink
Mint ismert, a zuglói egyéni választókerületben nagy adok-kapok várható a baloldali jelöltállítás során, hiszen Hadházy is szeretne indulni és Magyarnak is lesz feltehetően jelöltje, legalább is azt ígérte. Hadházy ezzel a beszólásával kemény balegyenest vitt be Magyarnak, gyakorlatilag populistának nevezte. Illetve gyakorlatilag belengette egy párt létrehozását is.
Egyre több baloldali megmondóember bírálja Magyar Pétert. Szintén a KlikkTV-ben Békesi László egykori pénzügyminiszter bírálta Magyar Péter gazdasággal kapcsolatos kinyilatkoztatásait.
További Poszt-trauma híreink
Ahogy közeledünk a választáshoz, egyre sűrűbben lesznek ilyen és ehhez hasonló csörték a baloldalon, hiszen nagy a tülekedés.
Magyar Péter nem érezheti magát biztonságban és a java még csak ezután jön.
Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: Hatlaczki Balázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Pottyondy Edina padlóra került, fényesen bevált Orbán mesterterve
Nagy a kétségbeesés, immár van ellenfél is a pályán.

Futótűzként terjed a neten Szabó Tímea hatalmas baklövése, ez sokba fog kerülni a baloldalnak
Még neki áll feljebb.

Az öt legjobb Gerard Depardieu-film – Az utolsó metró + videó
Egy társulat küzdelme és egy kimondatlan szerelem története a háború árnyékában.

Vadai Ágnes nagyon csúnyán nekitámadt Tóth Gabinak, nincs mese, háborút akar a DK-s
Az ész megáll! Tényleg halálba küldenék a magyar fiatalokat?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!