Régen hallottunk már Kunhalmi Ágnesről. Bevallom, egy kicsit már hiányzott is nekem egy jópofa, hamisítatlan Kunhalmi-show.

További Poszt-trauma híreink
Ezúttal a Facebook-oldalára tett ki egy érdekes posztot, de szokásához híven, most sem azt a célt érte el vele, amit szeretett volna, sokkal inkább csúnya öngól lett belőle:
„Ha nincs kollektív felelősség a jobboldalon, akkor nincs kollektív felelősség az ellenzéki oldalon sem. Ha Magyar Péter ahhoz kéri a szavazók bizalmát, hogy azok, akik az elmúlt évtizedekben – hosszabb vagy rövidebb ideig – építették a Fidesz rendszerét, vagy részesei voltak annak, most szembefordulva vele, mégis dolgozhassanak 2026-tól a közös hazáért, akkor mindazoknak is helyük van az ország újjáépítésében, akik az elmúlt 15 évben becsülettel harcoltak a Fidesz ellen. (…) Nincs igaza azoknak, akik azt állítják, hogy ezt a széles és sokszínű ellenzéki tábort csak az Orbán iránti gyűlölet tartja össze. Ezt a tábort az köti össze, hogy újra jogállami és demokratikus keretek között akarja megoldani az ország problémáit a jövőben.”
További Poszt-trauma híreink
Tényleg, kedves Ágnes?
Ehhez képest mást sem hallunk hosszú évek óta, csak azt, hogy így Orbán, meg úgy Orbán. Minden a miniszterelnök miatt van, legújabban már a viharokat is ő okozza. Mocskos Fidesz zeng a popkoncerteken, O1G-znek lépen-nyomon és soha, még egyetlen elhatárolódást sem hallottam ellenzéki politikusoktól. Az RTL zsoldjában álló Majka már addig ment a gyalázkodásban, természetesen saját bevallása szerint „csak” színpadi gegként, hogy ha máshogy nem megy,akkor akár le is lehet lőni Orbánt.
További Poszt-trauma híreink
Elhiszem, hogy valahogy szeretné az MSZP humorzsákja azt, hogy bekerüljön az új ellenzék köreibe. Ennek érdekében sok mindenre képes, hízeleg, pukedlizik, politikai násztáncot jár. Azonban a baloldalon tombol a gyűlölet. Magyar Péter és követői biztosak abban, hogy hazugságból épített hajójuk elsőként ér célba jövőre, ezért már szinte mindenre felhatalmazottnak érzik magukat. Ezért, most sokkal inkább józan hangra lenne szükség az ellenzék soraiból, de nagyon úgy tűnik, hogy mind egy szálig felszálltak Magyar Péter hazug gyűlöletvonatára, ami nem a célvonal és a győzelem felé száguld, hanem a szakadék felé.
Fájdalmas lesz az ébredés!
Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: Havran Zoltán)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.

Elvonási tünet? Alkoholista focistával bővült Magyar Péter szégyenpadja
Váczi Zoli is megérkezett. Mi jöhet még?

Nyílt levél Vlagyimir Putyinnak
Az önök oktatási rendszere megbukott!

Itt a bizonyíték, Magyar Péter külső segítséggel támad
Ők még nem tudják, hogy tavasszal úgy elcsúsznak az olajos földön, hogy a zsebekből kiesnek a mocskos eurók.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fodor Gábor hatalmas léket ütött Magyar Péter hajóján, erre senki sem számított
Váratlan fejlemény.

Nagy Ervin beütötte az utolsó szöget a Tisza Párt koporsójába
Magyar Péter foghatja a fejét.

Pottyondy Edina bedöntötte Magyar Péter ördögi tervét, borult minden
Ezt nem láttuk jönni.

Elvonási tünet? Alkoholista focistával bővült Magyar Péter szégyenpadja
Váczi Zoli is megérkezett. Mi jöhet még?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.

Elvonási tünet? Alkoholista focistával bővült Magyar Péter szégyenpadja
Váczi Zoli is megérkezett. Mi jöhet még?

Nyílt levél Vlagyimir Putyinnak
Az önök oktatási rendszere megbukott!

Itt a bizonyíték, Magyar Péter külső segítséggel támad
Ők még nem tudják, hogy tavasszal úgy elcsúsznak az olajos földön, hogy a zsebekből kiesnek a mocskos eurók.