Nem csitul a botrány Majka körül. Mint ismert, az ózdi rapper Csurran, cseppen című számának főhősét, a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökét – egy mikrofonnal eljátszva – főbe lőtték a színpadon, a debreceni Campus fesztivál zárónapján.

További Poszt-trauma híreink
Az erőszakra buzdító jelenetet Majka jópofa gegnek minősítette és nem kért bocsánatot, sőt még neki állt feljebb, belerúgott a Hír TV-be és a szégyenteljes cselekedetét bírálni merészelőkbe, Bayer Zsolttól egészen Deák Dánielig.
A miniszterelnök kivégzésére utaló jelenet nagy felháborodást keltett, saját követői mellett a közéleti szereplők is bírálták Majkát, Dopeman és Nagy Feró mellett Debrecen polgármestere és a Campus fesztivál szervezői is elhatárolódtak az előadótól. De megszólalt azóta Sulyok Tamás köztársasági elnök is és még Orbán Viktor is üzent, megmutatva, hogy mi is a geg valójában.
További Poszt-trauma híreink
Csak idő kérdése volt, hogy Wellor is odapörköljön Majkának. A népszerű netzenész sem mehetett el szó nélkül Majka erőszakra buzdító, félelemkeltő performansza mellett. Az Ezt mondtad, Majka! (Ez is csak egy geg Mix) című dalával teljesen lenullázta az RTL zsoldjában álló rappert. Ha Majka kiakadt mindenkire, aki csak szóvá merte tenni az aljas húzását, akkor Wellor kőkemény soraitól egész biztos, hogy padlóra kerül. A netzenész az igencsak jól sikerült slágergyanús dalában Majka mellett a komplett balos propagandát nyomó zenészeknek is bevitt egy jobbegyenest.
További Poszt-trauma híreink
Íme néhány sor, kedvcsinálónak a Majkát lenullázó dalból:
Bumm a fejbe, ezt mondtad, Majka!
Bumm a fejbe, most már be vagy sz…rva!
Bumm a fejbe, ezt mondtad, Majka!
Bumm a fejbe, most már be vagy sz…rva!
(...)
a libsiknek teszi az esküt,
ha a jobboldalt sérti
a Telex majd bevédi
nyalják is mindig körbe
brutálisan ki van tömve
a Mercije egy villa ára
Ózdon száz év villanyszámla
az athéni szín demagógja
a nevét is csak makogja
közben az RTL-en zsűri
a szót sz…rul csűri
a kritikát se tűri
az agya is gyűszűnyi
magát sztárnak képzeli
További Poszt-trauma híreink
A új Wellor-dalt itt hallgathatják meg:
A pénzben dúskáló, barátait eláruló, gátlástalan kamuforradalmár megtalálta a párját is, hiszen a hasonló tulajdonságokkal rendelkező Magyar Péter kiállt mellette. Összenőtt tehát, ami összetartozik. Annyi azonban bizonyos, hogy Wellor nem hagyja majd őket sunnyogni, le fog csapni minden felháborító húzásukra.
Borítókép: Wellor új dalának kezdőképe (Fotó: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karigeri és az égető teendők
A kamu-főpolgármester a szokásos módon megint semmit nem csinál.

Négy férfi „házasságának” megáldása
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.

Orbán Viktor az ujja köré csavarta a teljes baloldalt, Magyar Péter köpni-nyelni nem tudott
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Magyar Péter elképesztő beismeréssel rántotta le a leplet a Tisza Pártról
Spontán öngyulladás lett az eredménye az internetes ámokfutásnak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Belemondták Magyar Péter arcába az igazságot, Rákay Philip volt a tettes
Végre!

Hont András rátaposott Magyar Péter tyúkszemére, nagy igazságot mondott ki
A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.

Puzsér Róbert lekevert egy hatalmas pofont Magyar Péternek
Így múlik el a világ dicsősége.

Aranyosi Péter megkapta a kegyelemdöfést, lecsapott rá a balosok rémálma
Sarokba lett állítva Magyar Péter házi humoristája.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karigeri és az égető teendők
A kamu-főpolgármester a szokásos módon megint semmit nem csinál.

Négy férfi „házasságának” megáldása
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.

Orbán Viktor az ujja köré csavarta a teljes baloldalt, Magyar Péter köpni-nyelni nem tudott
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Magyar Péter elképesztő beismeréssel rántotta le a leplet a Tisza Pártról
Spontán öngyulladás lett az eredménye az internetes ámokfutásnak.




















