Isten látja a lelkemet, nem akartam Bakács Tibor Partizán interjújáról írni. Mégpedig azért nem, mert ő már nem tényező a közéletben, ráadásul a megszólalásaiból süt a sértődöttségéből fakadó mérhetetlen gyűlölet és keserűség. Azonban kíváncsiságból megnéztem a műsort és végül arra jutottam, hogy egy jegyzetben megemlékezem róla, mert olyan felháborító, a valóságtól elrugaszkodott dolgokat mondott, amire egész egyszerűen reagálni kell, mert nem szabad, hogy ezek a félrevezető mondatok helyreigazítás nélkül terjedjenek.
Sok minden szóba került a beszélgetésben , de ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni az az, amit a jövőre induló munkáshitellel kapcsolatban mondott:
„A legundorítóbb most ez a munkáshitel. […] Annyira undorító, tényleg 25 éves korig szól a munkáshitel. Azt gondolom, hogy azért kell lenni pokolnak, mert aki ezt kidolgozta, azt meg fogják kérdezni. Hogy gondolták, hogy 25 éves korig szól a munkáshitel?”
Arra azért kíváncsi volnék, ha történetesen nem vezetné be ezt a jelentős kedvezményt a kormány, akkor mit mondott volna Bakács elvtárs? Ahelyett, hogy a magát baloldalinak, sőt kommunistának valló megmondóember elismerően szólt volna a kormánynak erről az intézkedéséről, ami nagy segítséget nyújt a fiataloknak, még arcátlanul kritizálta is.
További Poszt-trauma híreink
Elképesztő!
Az egykori celeb újságíró még a baloldali figurák közül is mindig a legellenszenvesebbek közül való volt, pedig valljuk be, elég nagy volt a verseny. Bakács büszkén feszített Che Guevarát ábrázoló vörös pólóban és osztotta az észt a tőle megszokott liberális felsőbbrendűséggel egy tehetségkutató zsűrijében, majd egy nagyon kínos ügybe keveredett, és lekerült a kereskedelmi tévék műsoráról. Az történt, hogy nemes egyszerűséggel elkapták az egyik bevásárlóközpontban, amint téliszalámit lopott. A régi elvtársa, Farkasházy Tivadar segítő balkezet nyújtott neki a Hócipőnél:
„Hibázott, de a vétke nem akkora súlyú, hogy emiatt megfosszuk attól, amihez igazán ért. Remek újságíró, még akkor is, ha anyagi helyzete belekergette a bűnbe. Remélem, az olvasóink is hasonlóképpen gondolkodnak, s nem fordulnak el a laptól” – nyilatkozta ekkor Farkasházy. De végül ő is megvált tőle. Talán nem ok nélkül.
További Poszt-trauma híreink
Mindenesetre, aki megnézi Bakács szereplését a Partizánban arról megbizonyosodhat, hogy gondolkodik a baloldal ma Magyarországon. Ugyanis Gulyás nem igazította ki, nem fogta vissza Bakács vérlázító kirohanását, sőt még helyeselt is. Pedig a fennen hirdetett szociális érzékenysége azt követelte volna meg tőle, hogy minimum üdvözölje a kormány fiatalokat segítő intézkedését.
Ez lenne a baloldaliság? Nem hiszem.
Borítókép: Bakács Tibor (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij egy dologra megtanította a világot
Az ukrán elnök az orosz–ukrán háború előtt is abból élt, hogy bohóckodik, ez máig sem változott.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
NB I-es paradoxon: az MLSZ úgy ad, hogy közben elvesz

Ursula és Albert a chatszobában

Menekülő fehérek Dél-Afrikából

Mindig ellenzékben
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fodor Gábor nagyon kemény jobbegyenest vitt be Magyar Péternek
Ezt nem teszi ki az ablakba.

Koncz Zsuzsáról kiderült egy nagyon ciki, elképesztően kínos történet
Hobo nagy sztorit mesélt el.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kiderült Polgár Tünde féltve őrzött titka, jönnek ki a fényre az Orbán-gyűlölők
Sikerült a terv, nem lehet többé sötétben sunnyogni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így telt Gyárfás Tamás első napja a börtönben

Az új román elnök keményen odaszúrt a háborúpárti európai vezetőknek

Most érkezett: súlyos vonatbaleset történt Magyarországon, nagy erőkkel mentenek

70 szervezet tiltakozik Brüsszelben Ukrajna EU-tagsága ellen + videó

Időjárás: eláruljuk, mikorra ne tervezd a nyári szabadságodat!

A nap, amikor Európában összefogtak a magyarokkal: már Brüsszelt ostromolják

Németh Lajos elárulta, hogy mikor érkezik meg a valódi nyár, és azt is, hogy mire számíthatunk a továbbiakban

Ő Szoboszlai Dominik párja – így lett Buzsik Borka a legismertebb magyar focistafeleség

Ezt benézték a zöldek: Németországból menekül az ipar, Magyarországon otthonra talál

Szoboszlai Dominik csapattársa miatt áll a bál a Liverpoolnál

Guardiola nem bírt a könnyeivel, De Bruyne szörnyű hibáról beszélt Kerkezék ellen

Fodor Gábor nagyon kemény jobbegyenest vitt be Magyar Péternek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij egy dologra megtanította a világot
Az ukrán elnök az orosz–ukrán háború előtt is abból élt, hogy bohóckodik, ez máig sem változott.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.