Felhévizy Félix egyre jobban szeret Magyar Péterrel foglalkozni. A hírlapíró kötelességének érzi, hogy bemutassa rendszeresen a Tisza Párt elnökének a viselt dolgait. Mindenkinek meg kell tudnia, hogy milyen ember is Magyar, mert a magáról vetített hazug, álságos kép sokakat megtévesztett.
Lassan ugyan már kezdenek ébredezni az emberek, egyre többen fordulnak el tőle. Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt jóval kisebb érdeklődés mellett zajlott az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása, mint tavasszal. Aki belenézett a fórumokba, láthatta, hogy sokkal kevesebben vettek részt az eseményeken. Ezért nem véletlen az a döntés, hogy Tisza Párt jelöltjei nem indulnak el 2026 tavaszáig egyetlen megmérettetésen sem. Az időközi választások eredményei ugyanis könnyen visszaigazolnák, hogy 2022-höz hasonlóan tévednek a manipulációs kerekasztal kutatói.
Pénteken látott napvilágot a Századvég Alapítvány kutatása, amely szerint Magyar Péter elutasítottsága nőtt, míg novemberben 12 százalékkal voltak többen az őt nem kedvelő választók, ez az arány decemberre 18 százalékra emelkedett. Ezzel együtt a kormánypártok és a Tisza Párt közötti különbség is újra nőni kezdett.
További Poszt-trauma híreink
Azonban még mindig van egy réteg, amely csont nélkül beveszi a baloldal új figurájának minden szavát. Ezért érdemes rendre megmutatni Magyar Péter igazi arcát. Deák Dániel hívta fel a figyelmet arra, hogy ismét álhírt terjesztett a Tisza Párt elnöke. A XXI. Század Intézet vezető elemzője egy Facebook-posztban mutatta be Magyar újabb felháborító viselkedését:
Egyre hajmeresztőbb álhíreket terjeszt Magyar Péter: ezúttal azt állította, hogy az iskolákban Menczer Tamás miatt bántalmazzák egymást a gyerekek. Mindezt egy Reddit-bejegyzéssel támasztotta alá. A Reddit egy olyan platform, ahol név és fotó nélkül bárki írhat bármit, így ott terjednek a legnagyobb álhírek. Az álhír a jelek szerint még a tiszásoknak is szemet szúrt, mert Magyar Péter végül törölte a posztot, ellentétben a „rejtélyes” szír repülőgépről szóló bejegyzésével. Egészen döbbenetes az az ámokfutás, amit művel. De a legfélelmetesebb az egészben az, hogy egy olyan ember terjeszt álhíreket és hazudozik folyamatosan, aki elvileg az ország vezetésére készül. Isten óvja tőle Magyarországot! Itt vannak a képernyőmentések, a felhasználóneveket kitakartam, mert ellenkező esetben tiltanak. Látható a Magyar Péter által azóta már törölt álhír, amit még a Reddit is törölt, mert annyira kamu volt. Mint ahogy az egyik tiszás fogalmazott a Redditen: „mindenki eldöntheti, hogy mennyire volt hiteles a történet…”
További Poszt-trauma híreink
– Ez valami egészen döbbenetes. Sajnos oda jutottunk, hogy ma már bárki mondhat bárkiről, bármivel kapcsolatban bármit. Azonban egy felelősen gondolkodó, magát valamire becsülő politikusnak tudnia kell, hogy mit lehet és mit nem lehet mondani, átvenni, terjeszteni. Valaki szólhatott neki, mert törölte a gyerekekről szóló álhírt, ezzel tulajdonképpen olyat tett, amit eddig soha: elismerte a hatalmas hibáját. Magyar Péter nagyon veszélyes, mind a magyar emberekre, mind pedig Magyarországra. Belegondolni is rémálom, hogy mit művelne ez a nárcisztikus, sokszor önmaga hatása alá kerülő ember, ha a hatalom közelébe kerülne – gondolta magában Felhévizy, és elindult beszerezni a még hiányzó ajándékokat.
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: MW/MG)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hann Endrét fülön csípték, szempillantás alatt dőlt romba a Medián kártyavára
Magyar Péter foghatja a fejét.

Orbán okozhatja Magyar Péter bukását, saját embere lökheti a szakadékba a Tisza Pártot
Hatalmas baklövés.

Erre senki sem számított, Kéri László ütötte be az utolsó szöget Magyar Péter közéleti koporsójába
Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Magyar Péter ismét balról kapott méretes pofont, ebből nagy balhé lesz
Hatalmas erőt mutatott a Fidesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!