idezojelek

Magyar Péternek vége, hatalmas bakot lőtt, tömegesen fordulnak el tőle a hívei

Bizony, apad a Tisza!

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined
2024. 12. 08. 5:50
0

Leesett az állunk, először azt hittük, hogy valami tréfa vagy kandikamera az egész, de képzelje, szerkesztő úr, nem kamu volt. János elmesélte, hogy betelt náluk a pohár, elegük lett Magyar Péterből. A  Facebook-posztjai, a megnyilvánulásai eddig is zavarták őket, de úgy voltak vele, hogy érdekes volt számukra maga a jelenség. Nem voltak eddig elkötelezettek egyik oldal felé sem. 

Bizalmat adtak a Tisza Pártnak a júniusi választáson, de ma már úgy gondolják, hogy a kormánypártra adnák a voksukat. 

Elmondásuk szerint az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban a héten nagy publicitást kapó Menczer–Magyar-csörte volt. Ami annak fényében különösen érdekes, hogy a baloldal igyekezett Menczer Tamás határozott fellépését úgy beállítani, hogy az negatív, rossz fényt vet a Fideszre. Félix. ennek pont az ellenkezője az igaz. Hat új tagunk lett ezen a héten, mert János és kedves felesége Judit, még két baráti házaspárt hozott nekünk, akik nyáron még Magyar Péterre szavaztak. Bizony, apad a Tisza! Félix, ízlelgesse ezt az örömteli hírt. Este hozok a fahéjas almás sütiből, addig szedje össze a gondolatait, kíváncsi vagyok a véleményére, puszi – mondta Reinfrank néni, és sarkonfordult, majd elviharzott a lépcsőházban.

– Mindig meg tud lepni a ház kedves hírnöke. Nagyon jó meglátásai vannak. Büszke vagyok arra is, hogy összehozott egy ilyen szuper kis klubot, ahol a nemzeti gondolkodású, kormánypárti emberek időről időre összejöhetnek és beszélgethetnek a közéletről, politikáról. Az pedig, hogy tovább bővült a csapatuk, ráadásul egykori Tisza Párt-szimpatizánsokkal, azt bizonyítja, hogy Magyar Péter elindult a bukás irányába és a Menczer–Magyar-csörtével olyan hatalmas bakot lőtt, ami tovább lökte őt lefelé, a bukás felé vezető lejtőn – gondolta magában Felhévizy és örömmel ült le az íróaszalához befejezni a családjának szánt karácsonyi ajándékok listáját.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.