Sokszor használtuk már ezt a kifejezést a baloldali, liberális pártok, politikusok kamu veszekedései, színházba illő torzsalkodásai láttán, hogy összenő, ami összetartozik. Azaz a látszat csal, végül úgyis megegyeznek és Gajdics Ottó szavaival élve összefutnak majd, mint tej a platnin. Most sem lesz ez másképpen. Az úgynevezett óbaloldal vezető pártja a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett DK össze fog borulni Magyar Péter Tisza Pártjával. Ezt már nem is nagyon titkolják, a fővárosi közgyűlésben már megtörtént az együttműködés.
Ráadásul egyre több témában fúj egy követ Magyar és Gyurcsány. Legutóbb például az előrehozott választások kérdésében értettek egyet. Erre világított rá Kocsis Máté zseniálisan egy korábbi posztjában.
„Frakcióvezető úr, kár volt fáradnia, nem kellett volna a képviselőinknek levelet küldenie, még brüsszeli kérésre sem” – válaszolt Gyurcsány Ferenc levelére közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Mint ismert, a Demokratikus Koalíció elnöke a múlt héten azzal próbálta felhívni magára a figyelmet, hogy levelet írt valamennyi fideszes képviselőnek, amelyben a parlament feloszlatására és új választás kiírására szólította fel őket.
További Poszt-trauma híreink
Kocsis Máté rámutatott: Gyurcsány Ferenc, csakúgy, mint Magyar Péter, megint a külföldről kapott feladatokat hajt végre. Szerinte most azt az utasítást adták a finanszírozók, hogy minden eszközzel akadályozzák meg, hogy Orbán Viktor stabilan kormányozhasson Donald Trump hivatalba lépése után, mert a háborút ellenző amerikai elnök az EU egyik tagállamának békepárti miniszterelnökével közösen keresztülhúzhatja Brüsszel háborús számításait. Ráadásul a migrációs paktum végrehajtása is lassulhat. Ez zavarja igazán az önök gazdáit, maguk pedig megint nem Magyarország érdekeit nézik – jelezte a DK elnökének a frakcióvezető.
Ezért akarják feloszlatni a parlamentet, ezért követelik az előre hozott választást, ezért akarják valahogy megkaparintani a hatalmat. A DK és a Tisza Párt is ezen ügyködik, összehangoltan. Nem is csoda, az önök pártjai Brüsszelben már aktívan együttműködnek, és nem mellesleg a budapesti közgyűlésben is.
– mutatott rá Kocsis Máté.
További Poszt-trauma híreink
Azonban Magyar Péter a retorika szintjén igyekszik elhatárolódni Gyurcsánytól, mert azt szeretné elhitetni a követőivel, hogy ő egy teljesen új politikát hoz, ami egyszerre van távol Orbántól és Gyurcsánytól. Ez természetesen, ahogy a fentiek mutatják, nem igaz.
Nagy a baj, kiderült a hazugság a választók félrevezetése. Nincs új a nap alatt, azaz ismét összenő, ami összetartozik.
Ezért a baloldal mindent elkövet, hogy valahogy elsimítsa az ügyet. Most éppen Ágh Attilát küldték be szakérteni a Klikk TV-be, hogy próbálja meg helyre billenteni a dolgokat, elhitetni, hogy Gyurcsány és Magyar nem fog együttműködni, a látszat csal.
„Az ellenzéki sajtóban állandóan azzal érvelnek, hogy ha a Tisza Párt elkezd szövetségeseket keresni az ellenzék egyéb pártjaiban, akkor nagyobb az esélye a kormányváltásra. Én viszont azt állítom, hogy ez egy csapdahelyzet” – mondta a tudományos szocializmus nagy ismerője a műsorában. Majd ravaszul hozzátettet, ha Magyar Péter „nyilvánosan átöleli” Gyurcsány Ferencet és szövetségre lépnek, azonnal csökkenni kezd a támogatottsága.
További Poszt-trauma híreink
A hangsúly a politológus által használt „nyilvános" kifejezésen van. Azaz a háttérben, suttyomban mehet az egyeztetés a magyar emberek átverése, az a lényeg, hogy ne derüljön ki semmi.
Rossz hírem van Ágh elvtársnak: ez a hajó elment, a magyarok nem hülyék, pontosan látják, hogy mire megy ki a játék.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Mediaworks)
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij egy dologra megtanította a világot
Az ukrán elnök az orosz–ukrán háború előtt is abból élt, hogy bohóckodik, ez máig sem változott.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
NB I-es paradoxon: az MLSZ úgy ad, hogy közben elvesz

Ursula és Albert a chatszobában

Menekülő fehérek Dél-Afrikából

Mindig ellenzékben
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Koncz Zsuzsáról kiderült egy nagyon ciki, elképesztően kínos történet
Hobo nagy sztorit mesélt el.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kiderült Polgár Tünde féltve őrzött titka, jönnek ki a fényre az Orbán-gyűlölők
Sikerült a terv, nem lehet többé sötétben sunnyogni.

Az öt legjobb Val Kilmer-film – The Doors + videó
Egy legendás zenekar igaz története.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hivatalos titkosszolgálati vizsgálat indult Magyar Péter ukrán kapcsolatai miatt

Tűzpiros Ferrarival hajtott be az eldugott magyar kisvárosba az ország egyik legnagyobb milliárdosa

Most közölték: elhunyt az elismert magyar meteorológus

Most kell résen lenni: betolta Brüsszel a magyarok orra alá a trójai falovat

Összeszorul a szív: két holttest fekszik az M6-oson, teljes útzár van

XIV. Leó: az olaszok felfedték Erdő Péter nagy titkát – a magyar bíboros olyat tett a pápaválasztáson, ami azonnal eldöntötte Prevost sorsát

A Real nagy üzletet üthet nyélbe, Cristiano Ronaldo igenjére várnak Madridban

Meglepő pletyka kering Jürgen Kloppról, az ügynöke most reagált

Lőw Zsolt búcsúzóul belerúgott a csapatába, egész Németország rajtuk nevet

Szoboszlai Dominik csapattársa miatt áll a bál a Liverpoolnál

Ennél jobban aligha lehet megalázni egy 15 éves olimpiai bajnokot

Svájc az utolsó pillanatokig játszott az idegeinkkel a jégkorong-vb-n
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij egy dologra megtanította a világot
Az ukrán elnök az orosz–ukrán háború előtt is abból élt, hogy bohóckodik, ez máig sem változott.

Darabokra szedték Cseh Katalint a saját Facebook-oldalán a kommentelők
„Hazaárulók”

Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.