A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ezt már az iskolában is megtanultuk gyerekként. Karácsony Gergely pedig egy nagyra nőtt gyerek módjára érzi magáénak ezt a közmondást, Magyar Péter pedig a megmaradt hajszálait fogja kitépni a budapesti főpolgármester miatt. Néhány nappal a választás előtt Karácsony betáncolt a tévébe, majd kilométeres mosollyal arról kezdett dalolni, hogy nagyon várja már Magyar Péter kormányalakítását, mert akkor végre nem kell titkolóznia a Tisza elnökének, nem kell mismásolnia, és kimondhatja, hogy
támogatja a genderlobbit, támogatja Ukrajna végtelen felfegyverzését és pénzelését az elhúzódó, pénznyelő, véres háborúban.
És ezek után is biztosan lesznek néhányan, akik szerint hazugság, hogy a tiszások maguk vallották be a szájzár létezését. Pedig már a Tiszán kívüli balliberális szereplők is többször elszólták magukat: a Tisza Pártban nem mondhatják ki, mit terveznek, hiszen akkor megbuknak a választáson. Így előbb választást kell nyerni, aztán lehet bármit. Karácsony Gergelynek hála, most már azt is tudjuk, hogy nemcsak az energiaválság közepette vernék tönkre az ország gazdaságát, nem pusztán százmilliókkal kopasztanák meg a társadalom összes rétegét a megszorításaikkal, és nemcsak a migrációs paktumot hajtanák végre, hanem teret adhatnának a genderlobbinak meg a háborús költekezésnek is Ukrajna javára.
Tessenek választani: ki mit szeretne?




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!