A hírek sorrendje

Hisztizik a három szörnyeteg, s persze nyomukban a teljes ellenzéki sajtóbudi.

2021. 01. 04. 13:17
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdemes logikai sorrendbe rendezni az ünnepek utáni első hétfő „híreit” és ellenzéki megnyilvánulásait.

Mert igenis van logikai sorrendje ennek az egész elmebajnak.

Az első ebben a sorban a Dumaszínház újévi „produkciója”, melynek keretében valami Lengyel Tamás nevű színész (Istenem, akkor vajon mi volt Latinovits?) „parodizálja” Áder Jánost.

A „paródia” abból áll, hogy nevezett senki felmondja súgógépről a teljes összellenzéki kiskátét. Ebben annyi humor van, mint egy februári, esős és ködös kedden kutyakakit szedegetni a parkban. Az összellenzéki kiskátéról pedig csak az juthat eszünkbe, amit a Toldiban olvashatunk (nem tudom, ma még tanítják-e, vagy a PDSZ meg a szülői munkaközösség tiltakozásai miatt levették a kötelezők listájáról, nehogy túlterheljék szegény diákokat):

„Átok és hazugság minden ige szádban! / Egy betű való sincs, Toldi György, a vádban. / Jól tudom, mi lappang bokrodnak megette, / Úgy szeressen Isten, ahogy engemet te! / Rossz vagyok parasztnak, rossz vagyok vitéznek, / Béresek között is től cudar csihésnek: / Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba, / Vesztenél, ha tudnál, egy vizes kanálba.”

Pontosan ez illik a mi ellenzékünk bármely megnyilvánulására. S hogy mikor fogunk egy malomkövet hajítani Toldi György bosszantó népe közé? Remélem hamarosan…

De térjünk vissza az ócska ripacs humortalan humorára. Ugyanis a paródiában azt a bizonyos humort az Áder mellett évek óta jeltolmácsként közreműködő, hallássérült Weisz Fanni kifigurázása akarta megjeleníteni.

Egy hallássérült, jelelő nő egészen alpári, egészen humortalan, egészen vérlázító, ócska és tehetségtelen kifigurázása volt a humor ezeknek az alakoknak az évvégi műsorában. Ráadásul a gyönyörű és mindig kedves Weisz Fannit egy zsíros hajú és lenyűgözően tehetségtelen némber akarta utánozni.

Igen, és ez így volt tökéletes. Mert ezek pont ilyenek.

Mindezek után illesszük a sorba a második dobásukat: a Weisz Fannit utánozni akaró némberhez külsőleg és belsőleg egyaránt hasonlító ellenzéki némberek (nagy és Bősz a Szél, mi, Szabó?) hozzáfogtak azon hisztériázni, hogy a miniszterelnök az asszony és az asszonyság szót használta az immáron méltán világhírű és remélhetőleg Nobel-díj várományos Karikó Katalin kapcsán. Mindezt a lehető legnagyobb elismerés és tisztelet összefüggésében és ebben a szövegkörnyezetben.

Ezen hisztizik most a három szörnyeteg, s persze nyomukban a teljes ellenzéki sajtóbudi. Ezek hisztiznek az asszony(ság) miatt, ezek, akik szerint O1G, és egyszerűen imádják ezt a kifejezést, sőt, azt is elmondták már, hogy ez egy remek „jelszó” és „összekovácsoló ereje van”.

Ha csak úgy nem…

Akiket a „g” kovácsol össze, azok közé kell jó nagy malomkövet hajítani.

Amúgy pedig egy jó tanács: soha ne hagyjuk, hogy elrabolják és megbélyegezzék a szavainkat, a fogalmainkat. Soha ne engedjük, hogy ránk erőltessék az idióta újbeszélt, ami a képességtelenek és gondolattalanok pótcselekvése. Mi mindig merjük büszkén kimondani, hogy éljenek a nagyszerű asszonyok és asszonyságok, akiké minden tiszteletünk. Az ostoba, aljas, gonosz némberek pedig le vannak sza…va.

A harmadik „hír” a sorban, hogy Kálmán Olga megosztotta közösségi oldalán a Dumaszínház jelenetét (Similis simile gaudet), a negyedik pedig, hogy Kálmán Olga törölte közösségi oldaláról a Dumaszínház jelenetét.

Ez így, együtt tökéletes.

S már csak annyit kell tudnunk ennek a némbernek a „törléséről”, hogy azt imigyen indokolta:

„Ismét remek ízelítőt kaptunk abból, hogy ami a Fidesznek fáj, arra azonnal ráküldi a bérkommentelő hadat, a lakájsajtót”.

Persze, Olgi. De ha meg így van, akkor miért törölted a remekművet? Becsináltál a fideszes „bérkommentelőktől”. Ennyire gyáva vagy? Hol a dicső amazon? Futás gyorsan Feri hátsófele mögé! Ott legalább otthonosan mozogsz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.