Leigázás. A korábbi századokban ez leginkább úgy történt, hogy egy törzs, nép, állam erőszakkal elvette egy másik törzs, nép, állam területét, majd az ott élőkre hasonló módon rákényszerítette akaratát, szokásait, miegyebét. Idővel kiderült, hogy akad ennek, mármint a leigázásnak, békésebb és hatásosabb módja is, adott esetben elég gazdaságilag, pénzügyileg ellehetetleníteni egy-egy országot, s a vezetők máris úgy táncolnak, ahogy az ellehetetlenítő fütyül.

Magyar Péternek ezért van szüksége a gyűlöletre
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.