
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Sváby András műsorában az ATV-n vasárnap nagy többséggel szavaztak a nézők a kínai vakcina ellen. A Heti naplóban összegyűjtötték a különböző oltások általános jellemzőit, de a biztonság kedvéért a kínai vakcinánál kiírták a képernyőre, hogy 73-fajta mellékhatása van. Mint például látásvesztés, autoimmun-betegségek, vérnyomás-emelkedés.
Persze arról hallgattak, hogy milyen forrásból származik ez az információ, és arról is, hogy eddig legalább 73 virológus mondta, hogy a kínai vakcinától nem kell félni. Köztük épp a műsorban megszólaltatott Jakab Ferenc virológus.
Ha a durva manipuláció nem okozott önöknél látásvesztést vagy vérnyomás-emelkedést, ellenőrizhetik az elrettentő szöveget a műsorban bemutatott grafika jobb alsó sarkában. És az is szembetűnő, hogy a többi szer esetében a műsor szerkesztői nem tüntettek fel semmilyen szövődményt. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy Sváby nézőinek 95 százaléka elutasítja a Sinopharm készítményét.
Csak az az érthetetlen, hogy ha az ATV pánikot akart kelteni, akkor Sváby miért interjúvolta meg Jakab professzort, aki a műsor végén mindenkit arra kért, vakcinától függetlenül oltassa be magát.
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Ismét besült a csodafegyver.
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Jobban tette volna, ha csöndben marad.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Gyurcsány Ferenc verhette be az utolsó szöget Magyar Péter mestertervének koporsójába
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Pápaválasztás: megdőlt Nostradamus évezredes jóslata?
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Gulácsi Péter szakít a labdarúgással
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.
Ismét besült a csodafegyver.
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Jobban tette volna, ha csöndben marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.