Egy léleknyomorító diktatúrában, ahol az értelmiséget a penészedés, az üldöztetés és a megalkuvásra közötti választásra ítélik, ahol a titkosrendőrség zaklatja azokat, akik baráti társaságban ki merik fejteni őszinte véleményüket a világról és a rendszerről, ahol a szó legszorosabb értelmében agyonvernek embereket csak azért, mert a hatalomnak nem tetsző dalokat énekelnek, úgy lehet túlélni komolyabb szellemi-lelki sérülés nélkül, ha az ember épít magának egy külön világot, keres valamilyen menekülőutat. Legyen az képzőművészet, zene, turizmus vagy könyvgyűjtés. S persze olvasás, amire annak idején, a Ceausescu nevével fémjelzett, imént körbeírt diktatúrában sokkal több idő jutott.
Nemcsak azért, mert a tévé szinte semmi érdekeset nem sugárzott, s nem létezett még internet.
A diktatúra annyira gonosz, kétszínű és igazságtalan volt, hogy egészséges lelkű ember nem azonosulhatott vele meghasonlás nélkül, így a kulturális és emberi értékek kerültek előtérbe a mindennapokban, s az egyes egyén morális iránytűje is jobban működött.
A könyvek felé fordulás szinte természetes volt e léthelyzetben.
Abban a szerencsében részeltetett a sors, hogy nemcsak szüleim túráztak szenvedélyesen, hanem osztályfőnököm is, aki minden nyáron elvitte az arra hajlandókat valamelyik festői erdélyi hegységbe, beleértve a család kedvenc célpontját, a Retyezátot is. Magunknak főztünk, olyan ételeket, melyek víz hozzáadásával váltak fogyaszthatóvá, az alapanyagokat a hátunkon cipeltük, egy hétig nem láttunk üzletet, így előnyben volt a porleves, a pasta, a kukoricadara, a krumpli és babpürépor. Mellé szalonna, kolbász, sajt, kenyér.
A viszonylagos kényelmet nyújtó Pietrele (A Kövek) menedékház volt az első számú szálláshely a Retyezáton, de mi inkább a vadkempingezést választottuk, aminek akkoriban nagy kultúrája volt, keletnémet és cseh turisták sokaságát csábította a vadregényes környezet és az e tekintetben kivételesen permisszív jogalkalmazás. Aligha volt törvényes a sátrat felverni bármelyik tó mellett, de nem foglalkozott vele a hatóság, amíg a természetvédelmi területre be nem hatolt valaki.