Csodás környezetben ingadozó ételminőség: a makói Szent Gellért borház

Magyar szimbolika autentikus népi környezetben.

2006 forró októberét írtuk, amikor a fővárosból hazafele, Aradra tartva betértünk Makón a Szent Gellért borházba. Hasonló kellemes meglepetés eladdig csak két ízben ért: a népies András pincében 1999-ben, ahol most az Asli indonéz étterem működik, valamint szintén a kilencvenes években a Hegedüs Gyula utcai Simon pincében, ahol székely kapu fogadott, a terem végében a történelmi Magyarország ólomüvegből kirakva, s magyar történelmi címerek az ablakban. A hatalmas, masszív tölgyfa fészek fejtámlájába Kossuth-címert faragtak. Magyar szimbolika nagypolgári környezetben.

A Szent Gellér borház beltere. Fotók: A szerző felvételei

A Szent Gellért borházban mindennek autentikus népi változatát kaptuk. A szonorikus hátteret egy népzenei válogatás adta, melynek dalai zömmel a betyárromantikára alapoztak, a falakon többek között a 1848/49-es szabadságharc győztes csatáit vezénylő tábornokokat láthattuk egy-egy csatajelenet előterében, továbbá a magyar betyároknak emléket állító kézműves mázas tányérokat és történelmi zászlókat. 

Mindezt gerendás mennyezet, s az alföldi parasztság mindenféle századfordulós használati tárgya egészítette ki. Az asztalokon piros kockás terítők, a kandallóban pattogott a tűz. Egy másodperc alatt szívünkbe zártuk a helyet.

Fősodratú konyhát vittek, az akkor rendelt fogások a tisztes középszert jelenítették meg, igen kedvező árak mellett. A borok díjszabása is nagyon kedvező volt, alig különbözött a szaküzletitől, amire már akkor a legtöbb étterem rászámolt 200–300 százalékot.

Annyira megtetszett ez az idilli vendéglő, hogy következő év elején ide szerveztük a család januári születésnaposainak megünneplését. Ekkor már kérésünkre sem hallgathattuk a korábbi népzenei összeállítást, helyette nóták szóltak, nem értettem pontosan, miért nem engedte meg a technika ugyanannak a hanghordozónak a beillesztését. Népzenét azóta sem hallottam e helyen.

A borokról rendeléskor sok esetben kiderült, hogy épp kifogyott, a fehérbor nem volt temperálva. Az ételek minősége ingadozónak bizonyult, a borjúszelet, amibe később barátaim is belefutottak, élvezhetetlenül rágós volt.

Ezzel együtt még ellátogattunk néha ide, vonzott a környezet és a kedves kiszolgálás. Legutóbb az Alexandra étteremkalauz számára teszteltem a helyet 2010-ben, amikor annyira gyenge volt a produkció, hogy kénytelen voltam (20-as skálán) a 8 pont alatti éttermek közé sorolni egykori kedvencemet. Különösképpen az élvezhetetlen korhelyleves és a rostonsültnek mondott párolt zöldség ütötte ki a biztosítékot. De találkoztunk az idők során fokhagymaporral készült cigánypecsenyével és konzervgombával is.

Azóta nem is tértünk be hozzájuk, de a nemrégiben kiszúrtam, hogy csülkös pacal is szerepel a kínálatban. Úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy mikor látogatunk el ismét a Borházba. 

Múlt pénteken Budapest felé útba esett Makó, mivel a nagylaki határátkelőnél nagy volt a torlódás, így inkább Battonyánál léptük át a gúnyhatárt.

Tetszett, hogy felszereltek az azonos nevű szálláshellyel szimbiózisban működő vendéglő előtti patinás cégér alá egy buszmegállóra emlékeztető táblát, amin festett szódásüvegből víz spriccel a borospohárba, alatta a felirat: „fröccsmegálló”.

A bejárattól jobbra szénaforgatáshoz használt favillák és kenyérsütő falapátok. A belteret átalakították, de a stílus, az atmoszféra lényege megmaradt. A falakon megannyi archív kép, grafika és festmény, többek között a tizenhárom aradi vértanúról, az idős Kossuth Lajosról, Rózsa Sándorról, Jézus Krisztusról és Szűz Máriáról. 

 

Az egyik terem két szemközti falára szerelt polcokon pazarul elrendezett kiállítás a századelő üvegpalackjaiból, kancsóiból, befőttes- és szódásüvegeiből. 

 

Jó időben hasonló igényességgel kialakított belső teraszt is működtetnek. Az asztalon borsliszt-, paprika- és sótartó, borsdarálót nem tudott keríteni a pincér. Ottjártunk idején sajnos rádió szólt, ami sokat levont az élményből, a rap-hiphop borzadály után talán a legrosszabb opció.

A kínálat jelentősen szűkült, ami dicséretes, mára már közhely, hogy a regényhosszúságú étlap nem bizalomgerjesztő. Ez időtájt három levest, tíz főételt, hatféle lepényt és három desszertet tartanak. Különös, hogy nem szerepelnek az étlapon sem hideg, sem meleg előételek. Kapható viszont többek között gulyás- és marhaerőleves (utóbbi májgombóccal), fokhagymás pisztráng erdei gombás rizottóval, mentás fűszervajjal, tonhal roston sült zöldségekkel és sárga rizzsel, malaccsülök, cigánypecsenye, kacsacomb különféle köretekkel, belga csokis szuflé erdei gyümölcsökkel és palacsinta szatmári szilvalekvárral.

A borválaszték továbbra is korrekt, Kúcs Gyula villányi, a Gedeon pince izsáki, valamint az Arias pince pécselyi boraiból kínálnak bő egytucatnyi tételt, valamennyit kimérik pohárra, még mindig igen baráti áron, egy decit 350 és 650 forint közötti összeg fejében rendelhetünk. Palackra kapható kétféle Törley pezsgő. Gössert, Soproni IPÁ-t és szarvasi búzát tartanak csapon, valamint további három kisüzemi tételt a Szarvasi Sörfőzdétől, jóval 1000 forint alatt. (Azon nem akadok fenn, hogy az itallap félliteres palackot ír, míg a kézhez vett Pils sör 0,33-as, 750 forintért így is best buy egy vendéglőben 2024 tavaszán.) A kommersz import tömények mellett Búzavirág Gint és kétféle Disznótoros pálinkát is tartanak.

Titkon reméltük, hogy a koncepcióváltás kulináris szintlépéssel járt. Nos, nem ezt tapasztaltuk, rendelt fogásainknak továbbra is nagy volt a minőségi amplitúdója. 

 

Megkóstoltuk a „Zöld Marci” elnevezésű lepényt, benne az étlap leírása szerint tejfölös alap, dinsztelt hagyma, juhtúró, bacon és kapor. Mind e mellé adnak még korrektül megsütött mirelit steak burgonyát, dresszing nélküli, de élvezhető salátát és egy pluszmártást. Jóllakásra alkalmas, tisztes, fősodratú fogás volt ez.

 

A csülkös pacal, ami látogatásunk apropóját adta, csalódást okozott, s nem is kicsit. Kétfülű serpenyőben rengeteg főtt krumplit kaptunk, alatta híg, laza, levesszerű, igen sok levet, aminek köze nem volt a pörköltszafthoz, valamint mutatóban egy kevés csülkös pacalt is. Négyezer-nyolcszáz forintért alighanem ez volt harminc év pacalozásának legrosszabb ár/érték arányú tányérja.

 

Az almás rétes nem tűnt aznapi sütésnek, de nem volt élvezhetetlen, jól ment hozzá az egyébként nem teljesen homogén, de ízletes karamellmártás.

A kiszolgálás továbbra is udvarias, segítőkész, de nem kellően figyelmes, a rétes mártás nélkül érkezett, szólnom kellett, hogy az étlapon azzal együtt szerepel.

Mindent egybevetve nem akarok senkit eltanácsolni a Szent Gellért borház meglátogatásától. 

Ha csak borozni ültünk volna be egy lepény mellé, más szájízzel távozunk. 

Jó szívvel ezeket tudom ajánlani, a többi, nem kóstolt fogással kísérletezzen inkább más.

Elérhetőségek:

Szent Gellért Borház

Makó, Szent Gellért u. 2.

Telefonszám: (62) 211 069

Honlap: https://www.szentgellertborhaz.hu

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: Zöld Marci lepény (Fotó: Borbély Zsolt Attila)