Itt komoly hagyománya van a minőségi bor készítésének, a francia hagyományokhoz hasonlóan. Az 1980-as évek vége felé Piemont kezdett kiemelkedni a szőlőtermelés apátiájának évtizedeiből és igyekezett újjáépíteni hírnevét. Mára Toszkánával versenyez az ország legjobb vörösborainak termelője címért. Ugyanakkor nemcsak a Nebbioloról szól az élet északnyugaton, Lombardia és Liguria fehérborai is fontos mellékszereplők. Albától délre egy sor meredek mészkő hegy alkotja a Langhe-hegységet. Itt születnek Nebbioló-ból világklasszis borok. Azzal, hogy a Nebbiolo vékonyhéjú, alacsony hozamú és betegségekre hajlamos fajta, nem tűnik a szőlősgazdák kedvencének. Mégis, megkérdőjelezhetetlen borainak komplexitása, aromatikájának egyedisége. A bor mindenben bővelkedik, ami felelős a jó szerkezetért. Gazdag alkoholban, tanninban és savakban is. Halványabb színe pedig becsapós, kezdeti narancsba hajló sokszor gránát színe évtizedes potenciált takar.
Maga az elnevezés: Piemont annyit jelent: „a hegyek lábánál”. Nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy a borvidéket oly keresetté is ismertté tevő szőlőfajta neve Nebbiolo. Benne rejtezik a „köd”, ami Piemontban szinte minden nap kezdetét jelenti. Sokszor még nyáron is, a reggeli órákban finom pára és köd lepi el a tájat, az egyes dombocskák tetejéről a másik dombtetőt, és alul a ködöt lehet csak látni. Fenséges, nyugodt, talán hideg is, mégis barátságos.
Amíg az ember Itália földjének csak a toszkán részét ismeri – boros látogatásaink zöme ide irányul – addig úgy érzi, ez a világ közepe. De Piemontba érve a világ megváltozik. Itt egy kicsit közelebb érezzük magunkhoz a földet, a szőlőt, az embereket. Az Alpok közelsége arra indítja őket, hogy magukra, mint igazi cool climate termőhely tekintsenek. És valóban, tiszta időben ellátni a fenséges Monte Rosa tipikus tömbjéig. Az itt-ott nehezen megközelíthető domboldalakra telepített szőlővel csak a mogyoróbokrok végtelensége és a rengeteg tölgyerdő váltakozik. Dél felől a Genovai-öbölből sokszor meleg levegő érkezik, így a két áramlat összecsapva a szőlőhegyek fölött köddel borítja a tájat.
Szőlői két körzetben találhatók: a Tanaro folyótól észak-nyugatra a Lago Maggiore irányában, valamint dél-keletre a Langhe és Montferrato hegyeknél. Mindkettő DOC zóna, itt található Asti és Alba városa. Az éghajlat télen zord, de a hosszú tenyészidőszak egészen őszig tart.
Piemontban van a legnagyobb DOC és DOCG minőségű szőlővel beültetett terület Olaszországban, több mint 60 különböző elnevezéssel. Ez okozott is némi fejtörést a minőségben gondolkodó gazdáknak, ugyanis a rengeteg apelláció a minőség és szabályozás fellazulásához vezetett. Ennek ellensúlyozására alakították ki a Menzione Geografica Aggiuntiva (MGA-k) rendszerét. Egy adott területre vonatkozó terminológia, a Barolo DOCG konkrét esetében, leginkább a dűlőklasszifikációra emlékeztet. Egy-egy kisebb termőterületnek sajátos jellemzői vannak, mint például a mezoklíma vagy az egyes parcellák, eltérő geológiai adottságokkal. A 2010-es szürettől bevezetett MGA-rendszer területi lehatárolásokat, településenkénti diverzifikációt jelent.
Az eredetvédelemben részesített termőterületek száma amúgy Itália-szerte szinte évente változik. Az 1985-ös nagy rendrakás után ugyan a legtöbb fantom-területet törölték a kínálatból, de így is maradt bőven. A legfrissebbek közé tartozik két piemonti is.
A Nizza DOCG (Piemonte) 2014-ben, a Terre Alfieri DOCG (Piemonte) 2020-ban kapta meg ezt a besorolást.
Barolo kizárólag Nebbiolo szőlőből készülhet. Sokan Itália legarisztokratikusabb borának tartják, ezért ára ehhez igazodóan magas. Nevét az Alba-tól dél-nyugatra található hasonló nevű faluról kapta. Hagyományosan sokáig érlelik ezeket a borokat, többnyire nagy tölgyfahordókban (legalább két évet kell hordóban pihennie a bornak, majd további két évet palackban) de néhány újító szellemű borász az új kishordós érlelést részesítené előnyben. A borok fiatalon nagyon tanninosok, jellegzetes illat- vagy ízjegyet nehéz bennük felfedezni. Az érlelés során gazdag gyümölcs- és íz világ alakul ki bennük, általában minden alkotóelemükből sok van. Magas sav-, és tannintartalmuk, kellően magas alkoholtartalommal együtt jelentkezik. A teljes érettség állapotában azonban aromái nagyon összetettek, a kerti virágoktól az epren át, gomba, nedves avar, kátrány és bőr jegyekig bővülhet a skála.
Testvére, a Barbaresco szintén kizárólag Nebbiolo szőlőből készül. Mivel itt más összetételű talajon nő a szőlő, a borok kevésbé koncentráltak, több bennük a sav, amitől gyorsabban érnek és kevésbé tanninosak. Éppen ezért talán kicsit előbb is fogyaszthatók ezek a borok. Árban nagy különbség igazán nincsen a két bortípus között, ha komoly minőségről beszélünk.
Annak ellenére, hogy Piemontban a Nebbiolo az uralkodó kék szőlőfajta, több más fajtából is készülnek jó borok. Ide tartozik pld. a Barbera, jó savtartalommal (Barbera d’Asti DOCG, Barbera d’Alba DOC) és gyorsan növekvő hírnévvel. Ebből a szőlőből készülő borok általában két stílushoz tartoznak: az egyik, amelyik a Barbera gazdag meggy jellegét hangsúlyozza és legjobb fiatalon fogyasztani; a másikat tölgyfahordóban érlelik, hogy minél tanninosabb legyen. Hosszabb érlelést kíván, hogy a benne rejlő adottságokat kibontakoztathassa. A Dolcettoból készült borok általában tanninban szikárabbak, gyümölcsös karakterűek, de nem feltétlenül váltak a kedvenceinkké. Emlékezetesebb tételek készültek viszont az őshonos Pelaverga szőlőből. A mi kadarkánkra emlékeztet vibráló savakkal, finom szerkezettel, buja gyümölcsösséggel.
A korábban szokásos IGT státuszt itt nem ismerik el, sok bornál egyszerűen az összefoglaló Piemonte DOC megjelölést használják. A Langhe DOC jelentőssége fokozatosan nő, a termelők most már a legjobb boraik megjelölésére is szívesen használnak. Ezek a borok a Barolohoz, Barbarescohoz hasonló módon és stílusban készülnek, de olcsóbbak. A nemzetközi stílushoz jobban alkalmazkodó új kishordós érlelésű borok is készülnek, de a komoly pincészeteknél nagyon kevés ilyennel találkozni. Sokkal meglepőbb viszont az a stílusváltás, ami a Nebbiolo alapú boroknál bekövetkezett. A ma kóstolható borok tannin minősége mérföldnyi távolságra van – a lehető legjobb értelemben – a korábbitól. Sima, szerethető – horribilis mennyisége ellenére.
Piemont leghíresebb fehér szőlője bizonyára a Moscato. Ez a DOCG minősítésű alapbor a Moscato d’Asti (enyhén gyöngyöző) és az Asti (habzóbor) kiindulása. Ezeket az illatos, édes szőlő jellegű borokat fiatalon és frissen kell fogyasztani.
Piemont keresett buborékos itala az Asti is átalakulóban van. A pezsgő változat (nem a Moscato d’Asti) édességi szintjét fokozatosan csökkentették, 2017-ben extra szárazra, 2020-ban pedig zero-dosage-ra (nyers pezsgő).
A pezsgőt, habzóborokat amúgy ilyen-olyan formában szinte minden pincészetben megtaláljuk, sok helyen készül – számunkra kissé furcsa módon, de az eredmények őket igazolták – Nebbiolóból is.
A régió leghíresebb csendes fehér bora a Gavi környéki déli lejtőkön elterülő mészben gazdag talajú szőlőkből származik és amúgy a Cortése szőlőfajtából készül. (Gavi DOCG) Jó a savtartalma, és kivételesen száraz, az olasz borokra nem igazán jellemző acélossággal. A vörösboros termőhelyek legfontosabb fehér fajtája azonban nem a Cortese, sokkal inkább az Arneis. Ez a fajta mindenütt megtalálható, sok különböző stílusban. Van egészen friss, üde, reduktív, nagyhordós de akad kishordóban erjesztett és érlelt változata is. Jó volt találkozni az őshonos Nascetta fajtával is. Kissé vegetális díszítő ízei mellett jó savú, szép szerkezetű borokat kóstoltunk.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)
