- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Kuncze 8-10 százalékkal elégedett lenne
Az SZDSZ elnöke szerint pártja, valamint a Fidesz és az MSZP jut be a parlamentbe a jövő évi választásokon.
Az MSZP szerint árnyékállam működik Magyarországon
Árnyékállam működik Magyarországon – mondta Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője. Ezt az árnyékállamot „a Fidesz mindent elsöprő hatalomvágya tartja össze, és olyan pártkatonák működtetik, akik nem a közt, hanem a Fidesz és szövetség

Fidesz: Demszky vizsgálja ki a „kis Tocsik-ügyet”

Fidesz: Demszky vizsgálja ki a „kis Tocsik-ügyet”

Meghalt az M7-esen elgázolt motoros
Meghalt az a motoros, aki a délutáni órákban egy kamionnal ütközött az M7-esen – tudta meg a HavariaPress.

Meghalt az M7-esen elgázolt motoros
Meghalt az a motoros, aki a délutáni órákban egy kamionnal ütközött az M7-esen – tudta meg a HavariaPress.

Olasz filmfesztivál kezdődött Budapesten

Olasz filmfesztivál kezdődött Budapesten

Halász: Kovács Kálmán csak „szövegel”
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint amit Kovács Kálmán a költségvetésről csütörtökön mondott, „csak üres szövegelés”.

Halász: Kovács Kálmán csak „szövegel”
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint amit Kovács Kálmán a költségvetésről csütörtökön mondott, „csak üres szövegelés”.

Emberre veszélyes vírustörzs Törökországban
A madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes variánsát, a H5N1-et azonosították Törökországban. Román mintákban kimutatták a madárinfluenza H5 vírusát. Az Európai Bizottság illetékese közölte: egyelőre nincs ok pánikra, de fel kell készülni egy esetleges j

A FIFA nyilvánosságra hozta az Év játékosa díj jelöltjeit
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta az Év labdarúgója díjra jelöltek névsorát. A férfiaknál 30, a hölgyeknél 24 név szerepel a listán – közölte az nso.hu.

A szerbeknek kell megoldani a vajdasági helyzetet
Az Európai Parlament (EP) a szerbiai hatóságoktól várja a vajdasági nemzetiségi ellentétek megoldását. Ez derült ki a testület délszláv ügyekkel foglalkozó küldöttségének meghallgatásán.

Könyves tüntetés lesz a Bolyai Egyetemért
Az államilag finanszírozott magyar tannyelvű Bolyai Egyetem visszaállítása érdekében könyves tüntetés lesz hétfőn Sepsiszentgyörgyön.

Fegyelmi az APEH-alkalmazott ellen
Az APEH fegyelmi eljárást indított egy munkatársa ellen jogosulatlan adatkezelés miatt.

Vívó-vb: Mindkét magyar csapat negyedik lett
A negyedik helyen végzett női tőr- és férfi párbajtőrcsapatunk a lipcsei világbajnokságon – közölte a radio.hu a MobilPress nyomán.

Az NSH nem engedné külföldre a Puskás-relikviákat
A Nemzeti Sporthivatal megakadályozná, hogy a nemzeti értékek külföldre vándoroljanak. Az NSH meglepetéssel értesült arról, hogy Puskás Ferenc családja angliai árverésen óhajtja értékesíteni a legendás labdarúgó pályafutásához fűződő relikviákat.

Fontos híreink
Fagyos éjszaka után szeles szombat vár ránk

A lehetőségek 15 éve: tízmillió forintra emelkedett az energetikai otthonfelújítás támogatása

Titkos SMS-ektől a pénzmosási botrányig – korrupciós gócpont lett Brüsszel

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Rosszullét végzett egy férfival Cegléd belvárosában
Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Súlyos baleset a budai rakparton: egy ember a kövekre zuhant
Azonnal segítség érkezett hozzá.

Betörtek egy budakeszi vadászboltba, de nem a fegyverekért
Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Karácsonykor esett össze és halt meg az utcán egy férfi Baranyában
Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.
Külföldi híreink

Drónok tucatjai hullottak le az orosz területek felett – videó
Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

XIV. Leó pápa: A vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél
A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

Elon Musk: Belgium fővárosa már nem belga
A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Világzenével, lemezbemutatókkal, jazzel és a legnagyobb szilveszteri táncházzal várják a bulizni vágyokat
Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Celebrating the Spirit of Christmas, Even in Loneliness
In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.