Az eBay veszi meg a Skype-t
Az eBay aukciós portál veszi meg a Skype internetes telefonszolgáltatót. A két cég 2,6 milliárd dolláros vételárban állapodott meg, amelyet az eBay részben készpénzben, részben pedig saját részvényekben egyenlít ki.
Az eBay aukciós portál veszi meg a Skype internetes telefonszolgáltatót. A két cég 2,6 milliárd dolláros vételárban állapodott meg, amelyet az eBay részben készpénzben, részben pedig saját részvényekben egyenlít ki.
Az eBay aukciós portál veszi meg a Skype internetes telefonszolgáltatót. A két cég 2,6 milliárd dolláros vételárban állapodott meg, amelyet az eBay részben készpénzben, részben pedig saját részvényekben egyenlít ki.
Cristiano Ronaldo családi gyásza miatt nem utazik el a Manchester Uniteddel Spanyolországba, így nem lép pályára a szerdai, Villarreal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai. Érvényben 2005. szeptember 12-én.
Ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásával megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka. A kormány azt szeretné, ha 38 „feles” törvényt tudna elfogadtatni a Tisztelt Házzal, s abban is reménykedik, hogy 11 kétharmados többséget igénylő
Molotov-koktélt dobtak egy fideszes városatya virágboltjára Gárdonyban – értesült a HavariaPress.
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) augusztus végéig nettó 551 milliárd forintot szedett be, a központi költségvetés bevételeinek 14,57 százalékát – közölte Nagy János, az országos vámparancsnok.
Emberi mulasztás okozta azt a balesetet, mely során Szőgy és Mohora között karambolozott két személyvonat ma reggel.
Egy szóváltás után késsel életveszélyesen megsebesítette a fiát egy 54 éves férfi Jászladányban – értesült a HavariaPress.
Büntetést kapott a Belga nagydíjon okozott balesetekért a brazil Antonio Pizzonia és a japán Szato Takuma.
Az olasz labdarúgócsapatok Pierluigi Collina visszatérését szeretnék elérni. A játékvezető reklámszerződése miatt nem bíráskodhat az élvonalban, míg a másodosztályban nem kívánt dolgozni.
Gázömlés történt Nagykovácsiban, miután egy munkagép elvágott egy kisnyomású gázvezetéket – közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.
Tovább gyűrűzik a négyes metró kommunikációs pályázata körül kirobbant politikai botrány, amely miatt Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója belső vizsgálatot kezdeményez. A fővárosi baloldali koalíció politikusai nem látnak kivetnivalót abban, hogy Czuk D
A budapesti XI. kerületi polgármester úgy döntött, hogy reformétkeztetést vezet be az újbudai oktatási intézményekben. Így január elsejétől az újbudai iskolákban a gyerekek nem kaphatnak karajt, desszertnek pedig kókuszgolyó helyett alma lesz. Hogy a refo
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a kerékpáros, akit vasárnap este gázolt halálra egy autó Káloz és Nagyhörcsök között – értesült a HavariaPress.
The political scandal over the communication tender of the 4th underground line continues and Botond Aba, director general of the Budapest Public Transport Company (BKV) has started an inner examination while left-wing politicians of the self-government o
Komolyabb analízis tárgya, hogy mely egyéb termékek ötszázalékos áfacsökkentését hozza előre a kabinet, a vizsgálatok folynak – mondta az MNO-nak László Boglár. A kormányszóvivő hozzátette: a legsürgetőbb kérdés az üzemanyag árának csökkentése volt,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A magyar gazdatársadalom nem dől be azoknak, akik minden erejükkel Brüsszel szekerét tolják.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az Egyesült Államok vezette unipoláris rendszer a vége felé közeledik.
Moszkva kínai vállalatokat és orosz közvetítőket is igénybe venne fegyverkészleteinek bővítésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.