Halottja is van az 51-esen történt balesetnek
Egy ember életét vesztette, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy kamion és három másik jármű ütközött egymásnak az 51-es főúton – értesült a HavariaPress.
Egy ember életét vesztette, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy kamion és három másik jármű ütközött egymásnak az 51-es főúton – értesült a HavariaPress.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,02 pontos emelkedéssel ismét történelmi csúcson, 20 722,64 ponton zárt pénteken, ami a csütörtöki záró értékhez képest 0,32 százalékos erősödést jelent. (ebroker.hu)
A hivatalos statisztikák szerint Kárpátalján 54,3 ezer munkanélküli állampolgár él. Egy munkahelyre hét munkaképes lakos pályázik. A Reporter internetes hírújság szerint Jurij Fuscsics, a megyei foglalkoztatottsági központ igazgatója közölte, hogy 2005 el
Egy ember életét vesztette, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy kamion és három másik jármű ütközött egymásnak az 51-es főúton – értesült a HavariaPress.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,02 pontos emelkedéssel ismét történelmi csúcson, 20 722,64 ponton zárt pénteken, ami a csütörtöki záró értékhez képest 0,32 százalékos erősödést jelent. (ebroker.hu)
A hivatalos statisztikák szerint Kárpátalján 54,3 ezer munkanélküli állampolgár él. Egy munkahelyre hét munkaképes lakos pályázik. A Reporter internetes hírújság szerint Jurij Fuscsics, a megyei foglalkoztatottsági központ igazgatója közölte, hogy 2005 el
A 125 kcm-es géposztályban versenyző Talmácsi Gábor hetedik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság kilencedik, németországi futamának első időmérő edzésén.
Hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirahamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest. Az ügyészség szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni o
Defekt okozta egy kisbusz halálos balesetét pénteken délután a 21-es főúton.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon parlamenti dolgozószobájában találkozott Sólyom László megválasztott köztársasági elnökkel. A megbeszélésen a többi közt szó esett a két közjogi méltóság együttműködéséről. Előzőleg a kormányfő búcsúlátogatást t
Többen is súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy kamion és két másik jármű ütközött egymásnak az 51-es főúton.
A rendőrség működését továbbra is pénzügyi és személyi problémák nehezítik – mondta Nyitrai Zsolt, a parlament rendészeti munkacsoportjának fideszes tagja. Példaként említette, hogy a rendőrség autói balesetveszélyesek, az informatikai eszközök elör
A Kossuth Rádió a jobboldal és az „igazi magyarok” képviselőjének tekinti magát – írja Magdalena Marsovszky a Hagalil müncheni honlapon, amelynek színvonalát jól jelzi, hogy az egyetlen megnevezett forrása Tamás Gáspár Miklós 1999-ben me
Dr. Bozóky Imre, Magyar Labdarúgó Szövetség és Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke egyeztetett az augusztus 14-i, Real Madrid elleni mérkőzéssel kapcsolatban.
Életét vesztette az az idős asszony, akit még a hét elején harapott meg a családja kutyája Vas megyében.
A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette az eljárást a Szole-Meat Húsipari Kft.-vel szemben, mert az eljárás alá vont cég határidőre teljesítette vállalásait, és módosította a Norbi Update logót és a fogyasztók megtévesztésére alkalmas feliratokat a termék
A hivatalos statisztikák szerint Kárpátalján 54,3 ezer munkanélküli állampolgár él. Egy munkahelyre hét munkaképes lakos pályázik.
Négy kínai állampolgárt akart átcsempészni az osztrák határon a Budapest és Velence között közlekedő Venezia InterCity étkezőkocsis személyzete.
Az FC Sopron labdarúgócsapata az ukrán Metalurg Donyeck gárdáját kapta az UEFA-kupa selejtezőjében – derült ki a mai nyoni sorsoláson.
Elfogadhatatlan, hogy a minisztériumok több százmillió forintot költöttek az adófizetők pénzéből haszontalan tanulmányokra, ezért a Magyar Demokrata Fórum (MDF) felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy lépjen fel a felelőtlen pénzszórás ellen &
Magyarország uniós csatlakozását tartja ötéves hivatali ciklusa alatti legnagyobb sikernek Mádl Ferenc távozó köztársasági elnök. A leköszönő államfő a határon túli magyarsággal szemben tanúsított kormányzati magatartását bírálva közölte, december 5-én a
A japán Asahi Glass üvegipari vállalat közel 32 milliárd forintos beruházást hajt végre Tatabányán, aminek révén 400 új munkahely jön létre a városban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.