Súlyos baleset történt Törökország nyugati részén
14 ember veszítette életét, hatan pedig megsérültek, amikor egy vonat ütközött egy kisbusszal Törökország nyugati részén.
14 ember veszítette életét, hatan pedig megsérültek, amikor egy vonat ütközött egy kisbusszal Törökország nyugati részén.
75 százalékos tulajdonosa lett a siroki Magyar Lőszergyártó Rt.-nek Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. A tulajdonostárs Nagy György, aki a Wallis Rt. egyik alapítója, jelenlegi alelnöke.

Fokozott készültségben maradnak a rendfenntartók Kecskeméten, miután sikerült elszállítani annak a körözött férfinak a holttestét, aki a rendőrök elől menekülve halt meg – értesült a HavariaPress.

Versenyhátrányban van a hazai informatikai ágazat – egyebek mellett – a munkabéreket terhelő járulékok, adók és a termékekre rakódó magas áfatartalom miatt. Holott megfelelő állami segítséggel a szektor növekedése egy százalékkal megdobhatná a

Négyzetméterenként 90 ezer forintba, azaz összesen 11,7 millióba kerül Demszky Gábor horvátországi nyaralójának felújítása – állítja a főpolgármester. Ebből eddig hatmillió forintot fizetett ki, ezt a pénzt a szüleitől kapta kölcsön.

A magyar útépítőknek egyelőre nem kell tartaniuk kínai vetélytársaiktól. Bár tavalyi pekingi látogatása során Medgyessy Péter és Csillag István „komolyan” felvetette, hogy kínai vállalatokat is meghívnak magyarországi autópálya-építési verseny

Elias Canetti gondolata

... és kezdődik az olimpia!

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.