275 forint lehet egy euró
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel, egy euró 278,22 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon a szerda esti 278,10 forint után.
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel, egy euró 278,22 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon a szerda esti 278,10 forint után.
Csütörtökön van a bíróságok napja, ez munkaszüneti nap az igazságügyi alkalmazottak számára, Budapesten minden bíróság zárva tart – közölte a Fővárosi Bíróság (FB).
A Trimp Holding Zrt. 10,5 milliárd forintos beruházással épít tengervízi víz alatti luxusszállodát a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas mellett, a komplexum 2013 szeptemberének végén nyithatja meg kapuit – mondta Kökény Béla, a cég vezérigazgatója.
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel, egy euró 278,22 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon a szerda esti 278,10 forint után.

Csütörtökön van a bíróságok napja, ez munkaszüneti nap az igazságügyi alkalmazottak számára, Budapesten minden bíróság zárva tart – közölte a Fővárosi Bíróság (FB).

A Trimp Holding Zrt. 10,5 milliárd forintos beruházással épít tengervízi víz alatti luxusszállodát a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalas mellett, a komplexum 2013 szeptemberének végén nyithatja meg kapuit – mondta Kökény Béla, a cég vezérigazgatója.

A következő tanévtől egyes hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumok ismét tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát, hogy így szelektáljanak a hozzájuk jelentkező diákok között – tudta meg a Népszabadság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes

Csütörtökön lejár a jelentkezési határidő a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választására. Aki nem veteti fel magát a jegyzőnél a kisebbségi választói jegyzékbe, nem szavazhat a kisebbségi képviselők választásán, és nem is indulhat

Ahhoz, hogy a problémáinkkal és a lehetőségeinkkel tisztában legyünk, először is világos képre van szükségünk jelen helyzetünkről. Hiszen korrekt diagnózis nélkül nincs sikeres terápia.

Marcel Reich-Ranicki gondolata

Minden készen áll Edelényben ahhoz, hogy megkezdődhessen az árvíz utáni újjáépítés, a szükséges rendeleteket a képviselő-testület szerdán, rendkívüli ülésen fogadta el, az árvízkárosultak pedig többféle támogatásban is részesülnek az elmúlt hetekben érkez

Speciális baleseti csoport létrehozatalában állapodtak meg vezető kőolaj- és földgázipari cégek szerdán Brüsszelben a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófa következményeként.

Termálvízzel fűtik 2011 áprilisától az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet Vácrátóti Botanikus Kertjében a trópusi gyűjteménynek helyt adó, részben átépítés alatt álló üvegházakat – közölte az Akadémia Kommunikációs Főosztálya szerdán.

A Vám- és Pénzügyőrség járőrei a Keleti pályaudvaron egy ukrán nőt ellenőriztek, aki egy távolabbi mellékvágányon a Tisza Expresszről lekapcsolt ukrán vasúti kocsiból csomagokat pakolt. A hölgy poggyászaiból 57 karton szerb zárjegyes cigaretta került elő

Az amerikai szövetségi államok közül idén Texas kínálja a legjobb üzleti környezetet a CNBC vezető üzleti tévécsatorna felmérése szerint.

Harmadik alkalommal kerül Varsóban megrendezésre a rákból gyógyult gyermekek onko-olimpiája. Kilenc ország – Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Ausztria, Románia, Törökország és Magyarország – versenyzői állnak rajthoz, hogy bebizony

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete csütörtöki ülésén egy átfogó intézkedési tervet tárgyal, mely a város fizetőképességének fenntartása érdekében komoly megszorításokat tartalmaz.

Zsebben viszik ki a napi parkolódíjat az őrök az egyik angyalföldi autószalonból és szervizből a Hír Televízió birtokába került felvétel szerint. A XIII. kerület fideszes parlamenti képviselője az önkormányzat résztulajdonában lévő parkolási cég ügyvezető

Az orosz kormány nem titkolja, hogy az RWE német energetikai vállalatnak tett javaslatával a Nabucco-projekt meggyengítése a célja – írta a Kommerszant című orosz üzleti-közéleti napilap szerdán.

A gyanú szerint sarlóval sebezte meg élettársát egy 47 éves érpataki asszony, majd a kertkaput is rácsapta a távozni akaró férfira – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

A Tisza és a Maros 40 évvel ezelőtti áradására emlékeztek a Móra Ferenc Múzeumban, ahol megnyílt a Csongrád Megyei Levéltár és a Csongrád Megyei Önkormányzat közös árvízi kiállítása – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az amerikai központi bank, a Fed a gazdasági kilábalás lelassulására számít a második félévben, és vezetői megosztottak abban, hogy a Fed mennyire agresszív politikát folytasson – írta a szerdai The Wall Street Journal.

Gyengült a forint szerda estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, de erősödött a szerda délutáni szinthez képest a londoni bankközi devizapiacon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Összenő, ami összetartozik.

Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.

Ők a legfőbb háborús héják.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.

Erre senki nem számított.

Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.

Többféle kávé van: ébredős, lazítós, majd meghalok a fáradtságtól kávé, az alibi- és van a hálakávé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.