Az egységhez az imán át vezet az út
A pápa szerdán délelőtt az ökumenikus imahétnek szentelt katekézisében kijelentette: a Krisztus-hívők egysége a folytonos imán keresztül valósulhat meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.
A pápa szerdán délelőtt az ökumenikus imahétnek szentelt katekézisében kijelentette: a Krisztus-hívők egysége a folytonos imán keresztül valósulhat meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.
Amennyiben az ÁNTSZ nem vonja vissza korábbi döntését – amellyel tíz aktív ágyat elvett a balassagyarmati kórház tüdőosztályától –, akkor komoly zavar léphet fel a térségi betegellátásban. A tisztiorvosi szolgálat még nem döntött a kérdésben, annyit azonb
Lemondott a litván külügyminiszter. Vygaudas Usackas menesztését Dalia Grybauskaite államfő kezdeményezte.

Mintegy 20 országot minősített át a Coface a napokban, miután nemzetközi szinten 2009 második felében a fizetésképtelenségi eljárások számának jelentős csökkenését tapasztalta.

Osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra változtatta az eddigi stabilról Bulgária közepes befektetői, „Baa3” szintű adósbesorolásának kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service a „világviszonylatban is igen alacsony” bolgár államháztartás

Összesen 8300 munkahelyet szüntet meg a General Motors autógyár Európában – jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben sajtótájékoztatón.

Kárpátalján tett kétnapos hivatalos látogatást január 20-án és 21-én Tömböl László vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke ukrán partnere, Ivan Szvida vezérezredes, az ukrán hadsereg vezérkari főnöke meghívására.

Őry Csabát, fideszes európai parlamenti képviselőt választották a közérdekű szociális szolgáltatások (SSGI) kapcsán újonnan megalakult európai parlamenti intergroup egyik alelnökévé.

Nem játszhat többet a szezonban John O'Shea! A Manchester United 28 éves ír válogatott védőjének a vártnál sokkal súlyosabb a sérülése, vérrög keletkezett a combjában.

Rossz iskolai teljesítményei miatt szülei eltiltottak a számítógéptől egy 13 éves fiút, a gyerek nem sokkal később öngyilkos lett, felakasztotta magát otthonában. A tragédia a Temes megyei Öszényben történt egy családi veszekedést követően, a rendőrség sz

Nyomozati információk alapján – kommandósok, a bevetési szolgálat Jonatán akciócsoportjának segítségével – fogtak el egy feltételezett kábítószer-terjesztőt a nyíregyházi rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivő

A piac többéves adósságkezelési stratégiát vár azután, hogy az államok több ezer milliárd dollárt, eurót és jüant pumpáltak a gazdaságokba – jelentette ki Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója az intézet csütörtöki tájékoztatój

Elfogta a rendőrség azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint tavaly januárban túszt ejtett, majd több millió forinttal sikeresen elmenekült az Erste Bank Flórián téri fiókjából – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth Gábor, Budapest rendőrf

Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor összeütközött egy kisbusz és egy személygépkocsi csütörtökön az 51-es út 81-es kilométerénél, Solt és Kalocsa között; a mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták a főút érintett szakaszát – közölte a

Életveszélyes állapotban szállították egy fővárosi kórházba azt a jászberényi férfit, aki az első feltételezések szerint fagyálló folyadékot ivott egy üdítős palackból – közölte a rendőrség csütörtökön.

Arjen Robben marasztalja Franck Ribéryt a Bayern Münchennél, nem szeretné, ha a francia ugyanabba a csapdába esne, amelybe egyszer ő már beleesett. A holland szélső szerint játszótársa a Real Madridban már nem lehetne primadonna, a bajoroknál viszont az.

Kiemelt fokozatú tűzeset történt hajnalban egy fertőszentmiklósi faipari üzemben. Az anyagi kár mintegy 15 millió forint. Az oltásban 12 járművel 56 tűzoltó vett részt.

Januárban folytatódott ugyan az euróövezet szolgáltatási szektorának növekedése, de a vártnál kisebb mértékben. A feldolgozóipar viszont két éven belül a leggyorsabb mértékben nőtt januárban.

Négy autó ütközött Baranyában a 6-os úton, Kővágószőlős közelében. Röviddel korábban majdnem ugyanott egy autó borult fel.

Megtámadtak két rendőrt Tiszakürt-Bogarason szerda este – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.