Kevesen repültek Bécsből Kelet-Európába
Elsősorban a kelet-európai forgalom zsugorodása miatt csökkent tavaly a bécsi repülőtér forgalma az egy évvel korábbihoz képest, a légikikötőt üzemeltető társaság azonban az idén már növekedést vár.
Elsősorban a kelet-európai forgalom zsugorodása miatt csökkent tavaly a bécsi repülőtér forgalma az egy évvel korábbihoz képest, a légikikötőt üzemeltető társaság azonban az idén már növekedést vár.
Kétszer annyi illegális migránst fogtak el tavaly Győr-Moson-Sopron megyében a rendőrök, mint 2008-ban, és megtriplázódott az embercsempészés miatt indított eljárások száma is – írta keddi számában a Kisalföld.
Az euró 267 forint alatt is volt a nyitásban a bankközi devizapiacon, fél tízkor egy euróért 267,57 forintot adtak, szemben a hétfő délutáni 267,31 forinttal.

Valószínűleg a zavartalan kilátás miatt fűrészelték körbe a tóparti fák törzsét ismeretlen tettesek a balatongyöröki partszakaszon – írta keddi számában a Zalai Hírlap.

Egy kőszegi ember tett feljelentést, aki miután hazaért, a kapuszínben benzinszagot érzett.

Egy dunaföldvári fűtéstechnikai szaküzlet raktárépületének tetőszerkezetét bontotta meg a betörő.

Csehországban nagy valószínűséggel lezárult a kamatcsökkenési folyamat – jelentette ki Zdenek Tuma, a cseh központi bank elnöke kedden, aki szerint a cseh gazdaság növekedési pályára lépett.

A reálkeresetek – a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett – 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A Der Spiegel részletesen beszámol a berlini német–izraeli közös kormányülésen történtekről. A Focus a koalíciós válságot kezelni hivatott pártelnöki találkozóról tudósít.

Mauro Zárate kijelentette, sem Angliába, sem máshová nem szerződik el, és legszívesebben sohasem igazolna el a Lazióból.

Szivárgó, emiatt életveszélyesnek számító gázpalackot lopott el ismeretlen tettes egy kőszegi gázcseretelepről, a teli gázpalack a szelepnyaknál szivárog, ezért bármikor felrobbanhat – közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,16 pontos emelkedéssel 22 723,94 ponton nyitott kedden.

Betörők jártak Székesfehérváron a Budai úton lévő autóműhelyben.

Gépkocsijával villanyoszlopnak ütközött és meghalt egy férfi hétfő éjszaka Szekszárdon – közölte a rendőrség.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Szigorítás jön a terror után.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Az erőmű igazgatója szerint nagy a baj.

Komoly fellendülés érzékelhető a hazai turizmusban.

Visszatekintés az év harmadik hónapjára.

Nem mindennapi befejezést hozott a női kézilabda Magyar Kupa kedd esti nyolcaddöntője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.