Kiraboltak egy játéktermet az V. kerületben
Viperával rabolt ki egy játéktermet egy férfi Budapesten szombaton – közölte a rendőrség sajtóügyeletese.
Viperával rabolt ki egy játéktermet egy férfi Budapesten szombaton – közölte a rendőrség sajtóügyeletese.
Czink Melinda a világranglista 64. helyén álló cseh Lucie Hradecká, Szávay Ágnes pedig a 46. helyen rangsorolt kínai Peng Su-aj ellen kezdi meg szereplését a brisbane-i 220 ezer dollár összdíjazású tenisztornán.
Nyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, és egyre többfelé számíthatunk csapadékra: kezdetben még előfordulhat eső, majd egyre inkább havazás várható.

A Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak adott interjúban az SPD pártigazgatója alapos átöblögetést ajánl politikai alakulatának. A Frankfurter Allgemeine Zeitung az észak-rajna–vesztfáliai tartományi választások jelentőségét elemzi.

A vonat alá került, amikor leugrott egy férfi az induló szerelvényről a Keleti pályaudvaron, még a helyszínen életét vesztette – közölte a MÁV sajtóügyeletese szombaton.

Szétszakadt egy román lobogó alatt hajózó tólóhajó kilenc bárkából álló, szenet szállító köteléke a dunaföldvári hídnál – közölte Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője szombaton.

A MÁV leányvállalatai üzemi szinten várhatóan nyereséggel zárják a 2009-es évet, csak az anyacég lesz ezen a szinten is veszteséges – derül ki a MÁV sajtóanyagából.

A benyújtott fellebbezés révén folyamatban volt a működési engedély megszerzése arra a szigetszentmiklósi pincehelyiségre, amely korábban huzamos ideig tekepálya- és biliárdklubként üzemelt – közölte szombaton a szilveszter éjjel kigyulladt ingatlan tulaj

Kamattámogatással, vagy adókedvezménnyel, de ki kellene mozdítani a lakásépítést a mostani stagnálásból, tavaly már fellendült a Balaton körül a 20-30 millió forintos üdülők készpénzes piaca – mondta Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) újravá

Mióta váratlanul Roberto Mancinit nevezték ki a Manchester City menedzserének, szinte nem telik el nap úgy, hogy ne a talján szakemberről cikkezne a sajtó. A tréner ezúttal korábbi együttese, az Inter ifjú titánjáról, Mario Balotelliről áradozott, könnyen

Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépő oldalán az ünnepek után Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt; szombat délelőtt egy órát kellett várniuk az utazóknak, a sor azonban várhatóan növekedni fog – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-

Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a hazai borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter – írja az egyik kormányközeli napilap szombati számá

A Corriere dello Sport friss értesülése szerint a Milan kivetette hálóját a Liverpool ászára, Fernando Torresre.

Az elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, volt olyan időszak, amikor 75 százalékos volt a csökkenés. A kereskedők 2010-ben már javulást várnak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Karácsony, ajándékok és rengeteg cukiság a dunakeszi rendőrkutyáknál.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.