Keresztes Lajos: A berlini párhuzam
Működésbe lépett kedden a chilei Lascar-vulkán.
Esett az olaj ára a nemzetközi központokban, de még így is 71 dollár közelében jegyzik az árfolyamot.
Az utolsó tíz mérkőzéssel lezárult az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság alapszakaszának 82 fordulója, a rájátszás magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődik.
Míg tavaly februárban egy liter szénsavmentes ásványvíz átlagos fogyasztói ára 63 forint volt, addig az idén februárban 57 forintba került.
Filló Pál MSZP-s képviselő nem tudja, ki és milyen célból készítette vele azt az interjút, amely a Népszabadságban hirdetésként jelent meg tegnap. Minthogy Filló parlamenti tisztségének feltüntetésével szerepel, logikusnak tűnt, hogy az Országgyűlés sajtó
Csökkent az építőipari termelés az első két hónapban – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Korábban az Állami Számvevőszék mutatott rá, hogy a kormányzati kommunikációval szemben a lényegében megszüntetett otthonteremtési program helyett
Helvetius gondolata
A Fidesz Veres János pénzügyminiszter menesztését várja egy hangfelvétel miatt, amelyen a pénzügyminiszter a szabolcsi települések fejlesztéseit ahhoz köti, hogy a második fordulóban milyen eredmény születik. Deutsch-Für Tamás szerint az emberek nem azért
Csökkentené a kórházi ágyak számát az Egészségügyi Minisztérium jelenlegi vezetősége a következő néhány évben – derül ki egy szakmai anyagból. A leépített férőhelyek ötven százaléka végleg megszűnne, míg a fennmaradó ötven százalék átalakulna. A Fid
Elegünk volt az ostobák és gazemberek országrontó ámokfutásából – jelentette ki Kövér László Salgótarjánban, a Pelczné Gáll Ildikóval közösen tartott keddi választási nagygyűlésen. Kövér szerint 2002-ben emelkedő pályán mozgott az ország, mára viszo
A parlamenti választások második fordulójának végeredményeiről vasárnap, április 23-án este előzetes tájékoztató eredményt tesznek közzé, jogi eredményét a legkésőbb április 30-án állapítják meg - mondta kedden Rytkó Emília. A külföldön beérkezett szavaza
Az adatvédelmi biztos szerint át kell gondolni, hogy érdemes-e a jelenlegi formában fenntartani a kampánycsendet.
A 2007 első félévében az EU soros elnökségét betöltő Németország új uniós külpolitikát kíván megvalósítani, és Angela Merkel fel kívánja újítani az alkotmány ügyét is – írja Die Welt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról számol be, hogy a politiku
Az idei év az eddigieknél nyomatékosabb változtatásokat hozhat a munkavállalóknak – mondta a Gazdasági Rádiónak az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
Történelmi rekordot döntött kedden a nyersolaj ára Londonban és New Yorkban is. A nemzetközi piac, tartva az Irán elleni esetleges amerikai katonai agressziótól, az európai kontinensen mérvadónak számító, észak-tengeri Brent olajat 72 dollár 20 centre, mí
A Monte-Carlóban zajló, 2,85 millió euró összdíjazású férfi tenisztorna egyeseinek küzdelmében az első fordulóban búcsúzott a spanyol Carlos Moyá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.