Méltatlan a leendő miniszterelnökhöz az a nyilatkozat, amelyet Medgyessy Péter a Die Welt című német lapnak adott – hangoztatta Dávid Ibolya, az Magyar Demokrata Fórum elnöke. Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke felszólította a szocialista politikust:
Szakmainak álcázott politikai vitának tartják a szocialisták a töredékszavazatok elosztásának firtatását – mondta Tóth András szocialista képviselő. Salamon László fideszes honatya ezt viszszautasította, és azt hangsúlyozta: a jogorvoslat a választá
Méltatlan a leendő miniszterelnökhöz az a nyilatkozat, amelyet Medgyessy Péter a Die Welt című német lapnak adott – hangoztatta Dávid Ibolya, az Magyar Demokrata Fórum elnöke. Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke felszólította a szocialista politikust:
Szakmainak álcázott politikai vitának tartják a szocialisták a töredékszavazatok elosztásának firtatását – mondta Tóth András szocialista képviselő. Salamon László fideszes honatya ezt viszszautasította, és azt hangsúlyozta: a jogorvoslat a választá
Szövetségi együttműködésről írt alá szerződést kedden a Malév Rt. az Air Európa spanyol légitársasággal. Váradi József, a Malév Rt. vezérigazgatója közölte, hogy a három évre szóló együttműködés értelmében május 1-jétől közös üzemeltetésű járatokat indíta
Előreláthatólag ma hirdeti ki az országgyűlési választások végeredményét az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület álláspontja jogi úton megtámadható. Az esetleges fellebbezéseket a bíróság három naptári napon belül köteles napirendre tűzni és me
Megtartotta kedden rendes éves közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde. A tőzsdetagok elfogadták az elmúlt évi gazdálkodásról szóló beszámolókat, majd meghozták azokat a határozatokat, amelyek a társasággá alakításhoz szükségessek.
Díszpolgárrá nevezték ki hétfőn Dunaújvárosban Horváth Istvánt, a Dunaferr Rt. korábbi elnök-vezérigazgatóját. Ezzel egyidejűleg tudósítottak különböző sajtóorgánumok – köztük a Dunaújváros On-line – arról, hogy Horváth Istvánt „befolyás
Nemcsak a magyar vonalakon, hanem az eltérő rendszerrel villamosított európai pályákon is továbbíthatnak szerelvényeket azok a kétáramnemű mozdonyok amelyeket a jármű-korszerűsítési program részeként állít forgalomba a MÁV Rt. és a Győr–Sopron–
Mellkasuknál összenőtt sziámi ikrek születtek Londonban hétfőn. A két kislány, Natasha és Courtney közös szívvel és májjal látta meg a napvilágot, ezért szétválasztásuk egyikőjük életét követeli majd. A műtéttel néhány hónapot várni kell, amíg az újszülöt
Hazánk EU-csatlakozása nemcsak esélyt, de veszélyt is tartogat a magyar építési vállalkozók számára, bár az ágazat szereplőinek egy része évek óta megfelel az uniós piac elvárásainak. Ennek ellenére fontos a hazai vállakozások uniós felkészítése.
Csecsenföldön megölték Samil Bászájevet, az egyik leghírhedtebb csecsen hadurat – jelentette be kedden Anatolij Kvasnyin hadseregtábornok, az orosz hadsereg vezérkari főnöke. Bászájev halálhírét azonban egyelőre nem támasztják alá egyértelmű, közvet
Nagyon fontos, hogy a magyar fiatalok részt vegyenek a nemzetépítő munkában, a közéletben, s ha ezt békésen, hittel és nemzeti öntudattal teszik, meglesz az eredménye, s a polgári erők újra kormányozni fogják az országot – jelentette ki Varga László
Az árkok betemetéséről a társadalmi összefogásról beszélt tegnap, május elsején Medgyessy Péter a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Kovács László, az MSZP elnöke viszont azt hangoztatta: hajrá mindenkinek, kivéve Orbán Viktort. A két politikus látogat
Több lapértesülés is beszámolt arról, hogy Magyarország legnagyobb bankja, az OTP Bank Rt. romániai terjeszkedésre készül.
Optimista vagyok a piacnyitást illetően, ugyanis az utóbbi időben a Hírközlési Felügyelethez (HÍF) 13 új távbeszélő-szolgáltatás bejelentése érkezett, és vélhetően újabb adat- és internetszolgáltatók is megjelennek – mondta kedden Frischmann Gábor,
Versenytárgyalások keretében kerülnek értékesítésre az állami tulajdonban lévő termőföldek, határozott a kormány. Az intézkedés meghozatala Orbán Viktor kormányfő közlése szerint azért vált szükségessé, hogy erősítsék a családi gazdaságokat, és elkerüljék
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Többen hagyják el az országot, mint amennyien bevándorolnak.
Két kamion ütközött.
Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak kifejtette: a nemzetközi sajtó manapság politikai szereplőként próbál viselkedni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.