Haláláig uralkodik a királynő
Erzsébet brit királynő koronázásának félszázados évfordulója csak júniusban lesz, de a jubileumi év már megkezdődött.
Erzsébet brit királynő koronázásának félszázados évfordulója csak júniusban lesz, de a jubileumi év már megkezdődött.
Már a parókián van az a Károli-biblia, amelyet tizenkét évvel ezelőtt a református templomból loptak el – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Sipos Vizaknai Gergely lelkész.
A Pest Megyei Bíróságon rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kedden folytatódott a bűnszervezet létrehozásával vádolt Tasnádi Péter és tíz vádlott-társa pere.
Komoly alapozási munkálatokkal kezdődött meg nemrégiben egy százkét lakásos társasház építése a XIII. kerületi Reitter Ferenc utca és a Szegedi út sarkán. Az egykori mocsaras, lápos, később feltöltött területen 1,4 milliárd forintból épülnek otthonok, ame
Magyarország, mint az egész magyar nemzet állama, jó gazdasági helyzetének köszönhetően segíti a határon túli közösségeket abban, hogy azok megőrizhessék identitásuka, és ne vándoroljanak el szülőföldjükről, a remélhetőleg átmenetinek bizonyuló nehéz idők
Orbán Viktor egyelőre nem kíván állást foglalni a választások tisztaságával kapcsolatos kifogások ügyében. A kormányfő úgy tervezi, a kormányalakítási megbízás után „lekerül szájáról a lakat”, s jövő héten kedden a lehető legszélesebb nyilváno
Nyolcszor annyi kifogás érkezett a most befejeződött választási kampány során az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságához, mint négy évvel ezelőtt. Az idei év „panaszstatisztikája” már most, az első négy hónap leteltével
Nem ért egyet a Közoktatás-politikai Tanács keddi ülésén tett javaslatokkal az oktatási tárca. Közleményükben leszögezik: a testületnek a tanév rendjére vonatkozó több észrevételét csak a közoktatási törvény módosításával lehetne megvalósítani.
Különböző sajtóorgánumok – köztük a Dunaújváros On-line – megírták, hogy Horváth Istvánt, az acélmű korábbi elnök-vezérigazgatóját „befolyásos szocialista képviselők” felkérték, hogy vállalja el a Dunaferr Rt. elnöki pozícióját, am
Rendőri szolgálatra méltatlanná vált H. János és a Café Allure-ben illegálisan portaszolgálatot teljesítő másik készenléti rendőr, ezért szolgálati viszonyukat megszüntették – közölte lapunkkal Lovas Kázmér, a Készenléti Rendőrség hivatalvezetője.
A Budapesttől alig húsz kilométerre lévő Biatorbágy határában egyre szaporodnak az ipari beruházások, a raktárcsarnokok. A 100-as út melletti Vendel Parkban egy új ipari üzem előkészítő munkálatai folynak, s ez sok helyi polgárban váltott ki félelmet, a h
A következő 10 évben a budapesti erdők mintegy 10 százalékát, 500-600 hektár fás területet újítanak fel – hangzott el az Állami Erdészeti Szolgálat budapesti igazgatósága által a napokban rendezett szakmai fórumon. A tanácskozáson ismertették a buda
Az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatban ma egyeztet Mádl Ferenc köztársasági elnök a parlamenti pártok elnökeivel. Folytatódnak a koalíciós tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között. Az MDF-ben és az SZDSZ-ben ma döntenek a frakcióvezető személyéről.
Baloldali pártok, és szakszervezetek hívták szimpatizánsaikat világszerte az utcákra, hogy megünnepeljék a munka ünnepét. Horvátországban a munkavállalók tízezrei tüntettek a kormányfő tanácsadója, Bokros Lajos ellen. A magyarországi baloldal közösen ünne
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
Ennyi volt.
HUNOR Magyar Űrhajós Program.
Több kerékpáros és gyalogos életét veszélyeztette az ámokfutó sofőr.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.